Kőnig Frigyes: Fürdőzők

2002. június 13 - 2002. augusztus 25.
Kőnig Frigyes 1999 óta festi fürdőzőket ábrázoló festményeit. A téma klasszikus: a tájba helyezett aktkompozíciók egyik kedvenc kerettémája régóta a fürdőzés motívuma. A táj Kőnignél olykor természetes, olykor épített, olykor pedig nem is táj, csupán egy színmező, és inkább a végtelent jelenti. Mégis, a festményeket általában természeti vagy látványélmény, olykor fotográfia nyomán készíti. Egyik ihletője a Velencei-tó és környéke. Arra a különleges helyzetre koncentrál, amikor a vízpartra, strandra érkező emberek levetkőznek, vállalva testüket, szépségüket vagy csúnyaságukat, a legnagyobb természetességgel viselkednek, társasági életet élnek, vagy csak lustán hevernek a napon. Saját bevallása szerint azt az állapotot kívánja megragadni, amikor az emberek a vízzel, az egyik őselemmel, illetve ezen keresztül a végtelennel találkoznak.
A művész egy-egy témával mindig elmélyülten foglalkozik. Több képen is megfesti, variálva a kompozíciót, a színeket, a formákat, a léptéket. Alaposan körbejárja a lehetséges változatokat; elmélyülten koncentrál, vizsgálódik, elemez. A témák, a Gyermekkori monumentumok, az Eszter-képek, a téranalízisek, a csendéletek párhuzamosan futnak a festő életművében, és kölcsönösen hatnak egymásra. Az elemzés a tudós festő, a pictor doctus jellemzője, ám az alkotás, a festés aktusa nála mégis inkább ösztönös cselekedet.
Kőnig Frigyes gyűjtögető alkat. Az Orbis Pictus című könyvében művészeti téranalíziseket, a Várak és erődítmények a Kárpát-medencében című kötetében a várakról készült rajzokat gyűjtötte egybe, ahogy lakásában pipákat és más tárgyakat gyűjt. Itt is egy gyűjteménnyel állunk szemben. Mégpedig egy nagyon különleges gyűjteménnyel. Kőnig Frigyes ugyanis nem mást, mint a festészetet, a festészet lehetséges módozatait gyűjti egybe az akadémikus ábrázolás-hierarchia szerint az egyik legmagasabb kategóriából, az aktból kiindulva.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!