Zilahy Péter – Fuchs Tamás – Langh Róbert: Ablakzsiráf

2002. február 26 - 2002. március 24.
„Az ablakzsiráf egy képeskönyv volt, amelyből olvasni tanultunk, amikor még nem tudtunk olvasni. Megtudhattuk belőle, hogy a nap keleten kel, szívünk a baloldalon van, az októberi forradalom novemberben, és az ablakon beárad a fény – akkor is, ha be van csukva.”

1998-ban jelent meg Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf című regénye, melyből az azt követő évben rádiójáték is készült, 2001-ben pedig megjelent az azonos című interaktív, négy nyelvű cd-rom, mely Fuchs Tamás és Langh Róbert közreműködésével a C3 Kulturális és Kommunikációs Központban készült, több, mint két évi munkával. A regényt azóta 11 nyelvre fordították le, a hangjátékot pedig német nyelven is bemutatták.

A cd-rom az irodalom és az új médium lehetőségeit kutató, egyedülálló kísérlet, ahol a szöveg, a hang és a kép önálló jelentései közös műalkotássá érnek össze. A három terület közötti asszociációs megfeleltetések újabb jelentés rétegeket hoznak létre és új műfajt teremtenek.

A cd-romon a szerző személyes élményei és a kelet-közép-európai történelem pillanatai sajátos benyomássá fonódnak össze, mely a külső szemlélő számára jól érzékelteti Kelet-Európa atmoszféráját. A mű fikció és kordokumentum egyszerre, az egyéni és a társadalmi szféra egyszerre van jelen. Nem olvadnak össze, hanem quodlibetként, a rétegek egyszerre szólnak. „Az utolsó ablakzsiráf egy Kelet-Európa Lexikon, amelyben benne van, ami kimaradt.” – írja a szerző. Zilahy úgy infantilizálja a történelmi kérdéseket, ahogyan a diktatúra is gyerekként bánt az emberekkel. Ugyanakkor a gyermekek romlatlanságával, nyílt őszinteségével kérdez rá a diktatúra hétköznapjainak abszurd voltára.
A gyerek szemszöge a kiállított installációkon is megjelenik, amikor a belépőt gyerekhangok fogadják, a holdhoz kötélen mászunk fel, a vendégkönyv pedig iskolai tábla.

„Ha az USA a népek kohója, akkor Kelet-Európa a népek roncstelepe.”

A CD-rom kiadását a Goethe-Institut és a European Cultural Foundation támogatta.
________________________________________
Németh Gábor:
Történt pedig, hogy egy alkalommal ott lehettem a pápa húsvéti áldásosztásán a Szent Péter Bazilika előtti téren. Amikor a százhuszonnyolcadik nyelven is megkaptuk, amire vártunk, a Szentatya egy szimpatikus fiatalember karjára támaszkodva kilépett az erkélyre. Éppen akkor érkezett a térre egy kisebb japán turistacsoport, vezetőjük egyenesen hozzám lépett, megragadta a karomat, és tört angolsággal azt kérdezte:
– Ki az a lilasipkás ott a Zilahy Peti mellett?
Zilahy – a bevezetőben elmondottak ellenére – nem ismer se istent, se embert, ami praktikusan azt jelenti, elég jól rá tud pillantani a világra megint először. És csak azt írja le, amit lát. Amit a szeme elhisz. Közben persze ez az egész valamiért nagyon komolyan sül el.

Esterházy Péter:
...Zilahy délre indul, elkószál a saját múltjában. Határozott tárgyválasztás és konkrétság (fehér holló a legújabb magyar prózában), miközben át- meg átjárja a többszörös fikcionáltság, olyan mintha-ság. Olyan, mintha egy ún. 68-as írta volna, egy olyan azonban, aki 68-ban még nem is élt. Ez nagy komolyságok és komolytalanságok forrása. A szövegen érződik a friss élmény, olyan mintha ott lett volna minden kilométerkőnél, mintha egy újságíró írta volna egy költő tollával. És olyan, mintha életrajzi volna, miközben semmi egózás nincsen benne, maszknak a saját arcát használja. Fiatalos és öreges. Mindezekből állandó feszültség és játék adódik.

Kornis Mihály:
15 éve nem olvastam ilyen eredeti könyvet magyarul!
Zilahy egyszerre érti és érzi korát. Humora van és önálló stílusa.
Történetet ír és közben – megtörténik ő maga. Zilahy Péter képes regénye igazi újdonság: az év eseménye.”

Márton László:
Az utolsó ablakzsiráf a kilencvenes évekbeli magyar próza egyik legjelentősebb teljesítménye. Zilahy Pétert a felfedezés szenvedélye hajtja. Észreveszi a késői Kádár-korszak nyelvi kliséiben a puha diktatúra idiotizmusát. Ugyanezzel a derűs, mégis radikális szenvedéllyel fedezi fel az 1997-es belgrádi tüntetésekben a felszabadult karneváli infantilizmust, egyszersmind a politikai átalakulás elszalasztott esélyét. Zilahy Péter vidám hangulatú könyvének szomorú aktualitást ad a Jugoszlávia elleni háború. Ebből a könyvből megtudhatjuk, kik azok az emberek, akik feje fölött a NATO repülőgépei elhúznak.

Balázs Attila:
A könyv nagyon szépen mutatja, hol és miben járt az írója. Tud látni, láttatni a szerző. Guzlica vonójával rántottát kavarni, akár egyéb csodákat is művelni. Képes érdekes, érdekességében talányos, formájában újszerű könyvet írni, ami ritkaság. Tágabb környezet-tanulmányozási szempontból ugyancsak kiemelkedően hasznos mű ez. Tanuljunk Balkánul, nem állunk olyan messze e tantárgytól...
...Jugoszlávia nem más, mint egy gyermekkor elveszített illúziója. Úgy él tovább, miközben hullik egyre apróbbra. És veszem észre, akárha Zilahy Péternek is ez lenne Jugoszlávia: egy gyermekkor elveszített illúziója, egy elveszített gyermekkor illúziója. Így folytatódik, hosszabbodik meg Jugoszlávia ennek a felettébb érdekes könyvnek, az ablakzsiráfnak a szerzőjében is, aki azt mondja, hogy bármerre indulunk, feláll egy kordon, mintha láthatatlan erőtér foglyai lennénk, fogva tart egy ország, pedig bármikor elmehetek. Fogva tart: Jugoszlávia.

Krasztev Péter:
A XX. század végén már-már azt gondoltuk, hogy az utazó-irodalomnak befellegzett, a kora-újkori és múlt századi Balkán-járó brit kalandorok írásai elvesztették élvezeti értéküket, s korunkba a műfaj szükségszerűen züllött Robert Kaplan-i mélységekbe. Azután megjelenik egy könyv, egy ablakzsiráf, és az ember ezredszerre is rájön, hogy ezúttal sem annyira a műfajjal volt a baj, mint azokkal, akik gyakorolni próbálták. Zilahy Péter lírai asszociációi, a leírás személyes hitelessége, a szeterotíp cinizmus gondos kerülése nem egyszerűen rendhagyó könyvet eredményezett: egy egész irodalmi műfajt mentett meg a banalitástól, pontosabban hozott vissza a tetszhalálból.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!