Szikora Tamás objektjei

2001. szeptember 25 - 2001. október 28.
Szikora Tamás 1993-ban négy egyéni kiállítás keretében mutatta be (Institute Hongrois, Párizs; Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár; Institute Français, Budapest; Dovin Galéria, Budapest) akkor tizenhét éves, rendkívül következetes festői pályafutásának eredményét: az eredetileg az ócskapiacon talált dobozokból kiinduló történet addigi fejezeteinek összegzését. Passuth Krisztina akkor a sík és tér közötti dialógusra utalva a következőképpen zárta tanulmányát: „A továbbiakban: várjuk a folytatást” .
A folytatás 2001-ben azonban megdöbbentő fordulatot vett, az addig a síkban, illuzionisztikus hatásokat keltő motívumok kilépnek a térbe. Elsőként megjelenik éles festett árnyékkal egy doboz formájú tárgy, ami eredetileg egy sámli volt. Egy sámli anyagában is, a fa megmunkálásában is hosszú évtizedek monoton egyhangúságának nyomait viseli magán, de az objekt, és a rá festett árnyék, amit nyilvánvalóan nem valós tárgy okoz, és a tárgy által vetett valós árnyék együttese a fikció és valóság régi, de állandó problémáját veti fel újra.
Ez a „Sámli objekt” című mű annak a sorozatnak az első darabja, ami Szikora alapvetően festői munkásságában a festett térrel való kísérletezésének újabb fázisát jelenti, amikor már nem festői illuzionizmusról van szó, hanem valóban kilép a térbe, és ezzel az 1986-os, a Sao Paulo-i Biennálén bemutatott, de ma már nem látható művéhez nyúl vissza.
Akkor ennek a különböző méretű elemekből álló, papírral bevont, egymástól hangsúlyos peremmel elválasztott óriás-konstrukciónak, amit Néray Katalin a trecento festészetre jellemző architektúrákhoz hasonlított, még nem volt háromdimenziós folytatása.
Tizenöt évvel később az ebből az alapgondolatból kiinduló, de a közbeeső festői munkásságához erősen kötődő, immár valós térbeli objekteknek már kevés közük van a dobozhoz mint motívumhoz (mint ahogy a festészet területén is elszakadt ettől a kiindulási ponttól).
A „Negatív objekt” fára festett árnyék, az objekt egyik oldala által a negatív térre vetett árnyék, ami a festett felület folytatása, és az egész objektnek a környezetre vetett árnyékának játékával kísérletezik. Az „Objekt toldással” esetében az anyagból eredő festőiség, a „Zöld objektnél” az anyag és a festék kölcsönhatása érvényesül, míg a „Fiók objektnél” az ismeretlen eredetű, a fa korábbi történetére utaló felirat vagy a „Hasadt objekt” -nél maga a hasadás az anyag belső történetét mutatja be. A két nagyméretű „Szakrális objekt” és „Szekrény objekt” esetében pedig az illuzionizmus, a pozitív-negatív térrel való játék és a különböző faanyagok festőisége a tömeg hatásával egészül ki.
Az egyes objektek belül is a számtalan variációs lehetőség és az ebből adódó befejezetlenség-érzet, az árnyék mint a múló időhöz kötődő jelenség ennek a sorozatnak az egyik legfőbb kiindulópontja. Szikora a festett árnyékkal próbál kiemelni és rögzíteni egy fiktív időpillanatot, ugyanakkor a valós tér valós idejében a művek állandóan változnak, szükségük van a néző mozgására, hogy az illúzióval való játékukba minket is bevonhassanak.
A múló idő a sámlihoz kötődő emlékekben, minden egyes darab minden hasadásának és a fa erezetének látványos játékában, a betoldás, a festés, a megmunkálás folyamatának személyességében is megnyilvánul, és a nézőben is saját idejének egyéni történetét idézi fel.

A kiállítás kurátora: Krasznahorkai Kata

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!