Sophie Calle igaz történetei

2001. március 22 - 2001. június 4.
Sophie Calle, kinek művei először láthatók Magyarországon, a kortárs francia képzőművészet egyik legeredetibb, legérdekesebb személyisége. A most 48 éves művésznő konceptuális indíttatású műveiben a hétköznapokat valóságos detektívregénnyé alakítja. A mindennapiban jelenlévő “ismeretlent” kutatja: megfigyel, adatokat gyűjt, dokumentál — ismeretleneket követ, felkéri őket, hogy aludjanak vele az ágyában, szobalányként átkutatja szobájukat, magándetektívvel nyomoztat maga után. Témája az identitás, a szerepjáték, önmaga és mások személyiségének tanulmányozása.
A Museum Fridericianum által szervezett retrospektív kiállítás anyagából Budapesten öt, 1979 és 1998 között készült installációt mutatunk be, melyet egy 1992-ben forgatott film egészít ki.

Sophie Calle műveiben kép és szöveg egyaránt fontos. Az alvók esetében a művész ágyában nyolc órát eltöltő ismerősök, barátok és ismeretlenek egyben interjúalanyok is. A vallomások során kibontakozó sorsok Freud híres díványához teszik hasonlóvá Sophie Calle ágyát; semmi sem lehet olyan érdekes és annyira abszurd, mint a valóság. A velencei Hotelban rekonstruált szobabelsők révén Sophie Calle egyszerre tetszeleg a voyeur és a dokumentarista szerepében. Nyomozása során bizonyos emberek szokásainak, életmódjának, körülményeinek, íízlésének és viselkedésének állít emléket. A nézőt, aki ezeknek az intim jelenetek nézőjévé válik, provokálja, hogy reagáljon a történetekre és képekre, illetve egyúttal ki is egészítse azokat.

Az 1986-os mű, A vakok a kasseli kurátor, Barbara Heinrich szerint is Calle legprovokatívabb műve: vak emberek vallomásainak gyűjteménye a szépségről. Calle a vakon született emberek emlékeit vizsgálta, megkérte őket, hogy definiálják a szép fogalmát, és arra az eredményre jutott, hogy emlékeik nagyon is vizuális jellegűek. A vak-témát folytatja az 1991-es Vak szín-ben, ahol a monokróm festészet nagyjait ütközteti a vakok szövegeivel.

Az 1996-os Eltávolítás számunkra is ismerős téma: Sohie Calle a rendszerváltozás utáni Berlinben kutatja az eltávolított NDK-s politikai jelképek, utcatáblák nyomait, az emlékezet által megőrzött hiányt. Berlinben élő embereket kérdezett meg olyan köztéri emlékművekről, amik az újraegyesítés után eltűntek. A lakók elbeszéléseiből rekonstruálja az emlékművek lehetséges képét, de a megkérdezettek személyes emlékeiből adódóan a végeredmény erősen szubjektívnek bizonyult.

A No Sex Last Night című film egyfajta road-movie, mely a két művészről, Greg Shephard-ről és Sophie Calle-ról szól, akik keresztülutaznak Amerikán egy nyitott kocsiban, majd Las Vegasban összeházasodnak. Útközben egymást filmezik. A képsorokat a két főszereplő egykori útinaplója egészíti ki, különböző kommentárok formájában.

Kiállításunk jelképévé azt a képet választottuk, melyet sajnos nem tudunk Budapesten bemutatni, ám szinte Sophie Calle “logójává” vált: az 1998-ban született B, C, W első darabján a művésznő szőke parókában, kitömött állatokkal körülvéve, Barbie babaként ül hatalmas ágyán. Ez az "édes" jelenet bejárta a világ művészeti lapjait, szerepelt az ARTFORUM címoldalán, és ez lett a mi kiállításunk identitása is.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!