Maurer Dóra : Quasi-képek és képek 1990–1997

1997. november 27 - 1998. január 4.
Maurer Dóra egyik alkotó énje játékos, szellemes nőies, a másik ezzel szemben határozott, egzakt és rendszeres. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a 70-es évektől kezdve Magyarországon is megrendezésre kerültek konkrét, szisztematikus és szeriális művészeti kiállítások. Maurer szeriális művei viszont ritkán nélkülözik a konceptuális elemet, példa rá az a sorozata, melyben a fehér alapon festett színes sávok az egyes vásznak keretét követik, azonban a keret jobb oldali függőlegese „eltolódott” a következő képfelületre. Természetesen más és más olvasatot kapunk, ha a sorozat egyes tagjait egymás után nézzük, avagy a sorozatot összetolva, egyetlen egészként szemléljük (5 a 4-ből, 1975).
Tulajdonképpen a konkrét művészet körébe tartoznak a kváziképek is, mely műtípus ugyancsak eltolódásokkal kapcsolatos, és a mágikus négyzet vizsgálatára vezethető vissza. Maurer magyarázata szerint: „A kiindulás és a színtér egy 5:4 arányú, derékszögben lehatárolt terület, amelyet függőlegesen és vízszintesen vonalháló oszt 10 x 10 egységre. Ezen a területen két vele egybevágó sík réteg fekszik. A felső réteget meleg, az alsót hideg színű átlós vonalak jelzik. Mindkét színes réteg további négy egyenlő mezőre tagolódik, ezek a szabály alapján történő odébb tolás elemei. A mezők sorban, egymás után egyet lépnek balról jobbra haladva a hálózat egységei szerint. A hideg színek átlós, a meleg színek vízszintes-függőleges mozgatásával bonyolult takarási helyzetek jönnek létre.” A kvázikép szerencsés kifejezése annak, hogy ezek a festett műalkotások nem igazán képek (nem „leképezései” vagy „ábrázolásai” valaminek), annál kevésbé, mivel Maurer a rendszerábra tologatásának nem minden esetét festi meg önálló műként. A „kép”készítésre a legkülönfélébb lehetőségek kínálkoznak: az egymáson elcsúsztatott raszterekből kinagyítás, „szétvetítések”, anamorfózisok, „lágy sarkok”, 1985-tól a képvetületekből a „fehér”, az „üres” mezők kivágása s ezáltal valódi, átlátható térrácsok kialakítása, a rács-konstelláció szabálytalan idomokra való széttördelése, 1992-től „lebegő” kváziképek stb. (...) Legújabban ívesen torzult kváziképeket is kiállított. A nagyméretű, erős távlati hatást nyújtó képek modellváltozatainak külön érdekessége, hogy képek a képben”, vagyis térbeli helyzetűek, a falfelület és a padló síkja is jelezve van rajtuk. A hagyományosan nyolc színből álló kompozíciók színváltozásait újra meg újra megfestve jutott el egyfajta Hommage á Monet sorozathoz, amelyet „relatív kváziképek”-nek nevezett el. E képek ugyanúgy „kvázi-képek”, mint a kváziképek perspektivikus újraábrázolásai: „(...) a relatív Quasi-kép az impresszionizmus értelmében vett kép – hommage à Monet – a maga tört, illetve felizzított, átfordult színeivel, metafora-színekkel, amelyek teret adnak az asszociációknak. (...) Az eredeti, standard Quasi-kép-színek alig kevert, fogalmi, ipari színek. A fényváltozások egy másik, külső rendszerrel szövik át őket, aminek következtében definiálhatatlan, sokszíntartalmú minőségekké válnak. A standardszínek elevenek: változásra képesek, minden körülményre válaszolnak. A relatív Quasi-képek színei tapasztalati színek, a továbbiakban már elnyelik a szélsőséges fényviszonyokat, kialszanak.” A kvázikép-koncepció állandóan fejlődik, hiszen már 1991 táján függetlenedni kezdett a falsíktól (Lecsúszott Ouasi-kép) sőt, mint a művész egy feljegyzésében megjegyzi, „kérdésessé vált maguknak a kiindulást jelentő színeknek a jelenléte is”.

(Részlet Beke László: Tárgyilagos gyengédség c. tanulmányából, megjelent: Dieter Ronte — Beke László: Dóra Maurer, Arbeiten / Munkák / Works 1970—1993, Present Time Foundation, Budapest, 1994.)

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!