Oswaldo Romberg: +2000/-2000 Even

1996. május 28 - 1996. június 30.
Ez a kiállítás az egyidejűség élményéről szól, és igen sokféle formában ölt testet mind a készítés, mind pedig a bemutatás és kivitelezés megszervezése szempontjából.
Az egyetemes történelem sajátos históriák összemosódásaként jelenik meg itt: az olyan felosztások, mint Nyugat, Kelet, Észak és Dél, vagy hagyományos és modern, elvesztik jelentőségüket. Afrikai maszkok tűnnek fel katolikus európai Madonnák és polgári tájképek társaságában, új jelentést adván egymásnak. Ez a sajátos történeti narratíva: háborúkról, hódításokról, királyokról, felfedezésekről szóló szövegekből emel ki fogalmakat, melyek azután új testet öltve állnak össze rejtett jelentésű szöveggé. Romberg, mint egy alkimista, aforizmákká rakja össze ezeket az elemeket, és ezekkel kommentálja az egyetemes igazságokat és emberi érzelmeket.
Valamennyi kép és szöveg áttetsző lapokon jelenik meg, hangsúlyt adva ezáltal is az emberi tapasztalat oszthatatlanságának, annak a felismerésnek, hogy lehetetlen elválasztani a jelent a múlttól és a távolit a közelitől.
Az installáció térbeli elhelyezkedése lehetővé teszi a néző számára azt, hogy maga is átélje ezt az élményt. Mivel a történelem hagyományos hierarchiáját a művész kiküszöbölte, a történelem, a művészettörténet és a művész szerepének újfajta megítélése válik lehetővé. A történeti elbeszélésnek indult mű építészeti térré válik, amelyben az emberek szabadon mozoghatnak és érzékelhetik a történetek egymáshoz való kapcsolódását és hatását.
Ezzel az alapvetően humanista indíttatású projekttel Romberg napjaink nemzeteken átívelő, multikulturális világát szólítja meg. Amit a néző Iát, az egyidejűleg jelenik meg más helyszíneken is, élő példáját adva annak, hogy a kommunikáció hogyan köthet össze távoli helyeket és népeket. Romberg könnyű anyagokat használ ennek a globális, helyhez nem köthető élménynek a kifejezésére. Számára a művészet olyan dolog, amely mindenkihez szól, nem csupán a kevés kiválasztottnak.
A fejjel lefelé fordított Kölni Dóm képviseli azt a kitüntetett szerepet a nyugati világ művészetében, amely a jelentés fölé helyezte a stílust. Romberg ennek a kitüntetett pozíciónak a veszélyeire akar emlékeztetni, ezért akarja lebontani a hierarchiát a művészetben.
Az egyidejűség kutatásának és a kultúrát egységes egészként felfogó szenvedélyes megszállottságának a kifejezése ez a mű, mely ugyanakkor rámutat az ábrázolás válságára is. A "+2000/-2000, Even” című installációlehetővé teszi számunkra azt, hogy az emberiség történetét végtelen metaforákban megtestesülő térnek fogjuk fel.
Osvaldo Romberg 1938-bon született Buenos Aires -ben, jelenleg New Yorkban él. Számos kiállítása volt Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban és Európában.
1993-bon a bécsi Museum Moderner Kunst rendezett munkaiból kiállítást.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!