Patricia Tavera

1995. november 9 - 1995. december 3.
A budapesti modern művészeti múzeum, a LUDWIG MÚZEUM, először áIlította ki egy latin-amerikai művész, Patricia Tavera kolumbiai festő alkotásait.
Ez a jelentős esemény megpróbálta közel hozni a magyar közönséget ahhoz a költői nyelvezethez, amelyet Patricia Tavera dolgozott ki műveiben. Ez a nyelvezet tette lehetővé számára, hogy átlépjen határokon és földrajzi korlátokon, hogy a tisztán esztétikai ambíciókon túl tükrözni tudjon olyan problémákat is, amelyek érintik a Társadalmat és az Ember életét.
A múzeumban bemutatott alkotások tizenöt év művészi termését idézik fel, ez az időszak kiemeli a művésznek azt a szinte megszállott buzgalmát, hogy megkérdőjelezze a már megszerzett dolgokat és ez a nyugtalanság itatja át egész festészetét, a képek szemlélőiből pedig a legkülönbözőbb reakciókat váltja ki.
Ha megfigyeljük azt a technikát, amit Patricia Tavera dolgozott ki: a vászonra vastag rétegekben felvitt festék, amelyben mély nyomokat hagy a formáló eszköz, könnyen észrevesszük, hogy ez állandó /folyamatosság/ a festészetében.
Ez a technika meglep és sokakat bosszant. Bosszant, ha az emberben nincs meg a képesség arra, hogy túllépjen ezen az anyagon és így jusson el a dolgok lényegéhez. Ennek az alkímiának a titkait csak a művész ismeri, ez az agresszív anyag, amely gyakran jelenik meg festészetében, egy másik színskálának köszönhetően eltűnik /törés/, hogy más ambíciókat fejezzen ki.
A témák a művész lelkiállapota szerint változnak. Azok a témák, amelyek egy adott időpontban szinte rögeszmeként jelentkeznek, fokozatosan vagy véglegesen átengedik korábban elfoglalt helyüket.
Frivol témák, amelyekben fellelhető az irónia, mint a Latin-amerikai csokor vagy a Szépségkirálynők. Fontos témák, amelyek egy egész ország életét érintik: Agressziók, Fegyvertaró, Erőszak. Tudós témák: Léda és a hattyú, ahol a történet inkább csak ürügy volt új ecsetkezelés és új színek kipróbálásához. Állatok: főleg kutyák és macskák, amelyek jelen vannak életében. Párok: amelyek egyesülnek, összekeverednek, elszakadnak egymástól, elválnak, vagy nem ismerik egymást. Barátok arcképei, amelyek az idő multával ők maguk lesznek. Tájképek: amelyeket eláraszt a meleg szín, a trópusi bujaság: baru és mangrovefák. Nosztalgikus tájképek Rómáról és környékéről, ahol nem emberek, hanem árnyak élnek és egy dicsőséges múlt romjai, amely nem tűnik el, nem végzi be a haldoklását. Csendéletek. Ezek a témák főleg ürügyként szolgálnak a legbelsőbb érzések kifejezésére.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!