Bálványos Levente - Másfél szoba

2004. február 3 - 2004. február 29.
Bálványos Levente fiatal, de már nem pályakezdő művész. A budapesti Képzőművészeti Egyetemen folytatott tanulmányait 1999-ben fejezte be. Mestere Jovánovics György volt. Művészetére a klasszikus avantgárd és a konstruktivizmus van hatással. Szobrait, térkompozícióit mindezidáig kisméretekben készítette olykor kartonból, olykor talált fadarabokból, melyek a keze alatt geometrikus építőelemekké nemesedtek. Munkáit az a fajta érzékenység, líraiság jellemzi, mely a konstruktivizmus, az absztrakt művészet első alkotóinak volt sajátja. A szimmetria és az aszimmetria viszonya, a rendszerek, illetve a rendszerekből való kilépés foglalkoztatja.

A kis.terem ez évi programja „A tér létrehozása” címet kapta. Ahogyan a cím is jelöli, az idén meghívott művészek munkáikban a tér fogalmával, létrehozásának különféle lehetőségeivel foglalkoznak. A rezidencia program lehetővé teszi, hogy a művészek a helyszínen alakítsák ki és valósítsák meg elképzeléseiket. Így az eddig csak kisméretben kivitelezett térplasztikák után, a teret alakító ideák most nagyban is realizálódhatnak. Bálványos Levente kiállításának címe: „Másfél szoba”. A cím egészen egyszerűen arra vonatkozik, hogy a kis.terem egyetlen terét a művész másfél szobássá tette az eredeti falakkal nem párhuzamos vagy azokra nem merőleges, új falak segítségével. Az így kialakult terekben a helyszínen készített két szobor és egy falra kerülő, képet imitáló objekt van kiállítva. A szobrok berendezési tárgyakra emlékeztetnek, afféle erősen stilizált szék és asztal, melyek arányai szokatlanok, ugyanakkor monumentalitást adnak a műveknek. Felületük különféle színű: festett, fémmel vagy textíliával burkolt. A meleg és hideg, a matt és fényes felületek együttese egyfajta totalitást sugall. A falra kerülő mű a fénnyel és a fény tükröződésével foglalkozik. A súlyos fémlap szinte súlytalanná válik, átszellemítődik a neoncsövek hideg fényében.
Az átalakítás után még inkább hosszúkás tér, a szobrok és a falon látható alkotás egyfajta szakralitást sugároznak.

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!