2017

57. Velencei Képzőművészeti Biennále - Várnai Gyula: Peace on Earth!

Várnai Gyula: Peace on Earth!

"Mindannyiunkat foglalkoztat, hogy milyen világ vár ránk a jövőben. Bármennyire is hiszünk a nyugati világ tradicionális értékeiben, a jelenkori történések megkérdőjelezni látszanak olyan alapokat, amelyeket nemrég még biztosnak hittünk. Konfliktusokkal terhes világunkban a világbéke egyre utópisztikusabbnak és elérhetetlenebbnek látszik, pedig világtörténelmi távlatból nézve valójában az emberiség legbékésebb időszakában élünk.

Várnai Gyula Békét a világnak! című projektje a jövőbe vetett hit relatív voltát veszi alapul, abból indul ki, hogy a jelenben látható, időben előre mutató irányokat a ma használt eszközök, tudások és ideológiák határozzák meg. De, mint ahogy a hidegháború idején a szocialista világrendszer által használt szlogen kiüresedése is mutatja, ezek érvényessége idővel változik.

Várnai kiállítása több installáció mentén idézi meg a múlt futurológiai elképzeléseit és utópiáit, és szembesíti azokat a jelen kihívásaival. Forrásai talált tárgyi és képi elemek, amelyeket új összefüggésekbe helyez, hogy rávilágítson arra, hogy a jövőkép minden gazdasági és hatalmi diskurzus alapja – kortól függetlenül. Munkái kapcsán felvetődik az a kérdés is, hogy vajon mi a szerepe az emlékezésnek és a nosztalgiának az elkövetkező korok világképének alakításában. A múlt tanulságai, képi szimbólumai meghatározzák az eljövendőt, a jövő forrása a múlt, a változások iránya mégis kiszámíthatatlan. A tudomány, a művészet, a futurológia mind a lehetséges változatok felvázolásán fáradozik, a jelen megélésének mégis az lehet a kulcsa, ha megértjük az elképzelés, a vágy, az érdek és a realitás közötti különbségeket.

Várnai úgy utal a múltra és az abban elképzelt jövőre, hogy rájöjjünk, a változások mozgása kiszámíthatatlanul felbukkanó törvényszerűségeken múlik. Bár a 21. század paradigmatikus változásokat, technológiai és történelmi fordulatokat hozhat, mégis úgy tűnik, hogy a múlt vízióiban megfogalmazott vágyképek újabb és újabb reinkarnációkban térnek vissza."

Petrányi Zsolt kurátor

 

Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész a Ludwig Múzeum sajtótájékoztatóján

 

A kiállítás sajtótájékoztatójának letölhető anyaga.

A velencei Preview angol nyelvű sajtófüzete itt tölthető le.

Brigitte Franzen megnyitó beszéde itt olvasható.

További szövegek és nagy felbontású képek a kiállításról itt tölthetők le.