El-Hassan Róza: Image Engine (kis.terem - project room)

1999. április 6. – május 2.
Mikor
1999. április 6. – május 2.

A Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum Budapest ezzel a kiállítással indítja el a Kis. terem elnevezésű programját.
Magyar és külföldi művészeket hívunk meg, akiket lehetőleg új mű megvalósítására kérünk fel. Természetesen eddig is voltak olyan kiállítások a Ludwig Múzeumban, ahol a művészek új műveket valósítottak meg, gyakran kifejezetten a múzeum kiállítótereiből kiindulva (pl. Nedko Szolakov-, Dimtrij Prigov-, Sugár János-, Yuri Leiderman-kiállítások).
A Kis. terem esetében inkább egy műhelyről van szó, amely egy elkülönített térben egy-egy helyspecifikus mű bemutatására ad alkalmat.
Ebben az évben El-Hassan Róza kiállítása után Éva Bodnár (Bécs), Miriam Bäckström (Stockholm), Roman Ondak (Pozsony), Eulalia Valldosera (Barcelona), Benczúr Emese (Budapest) veszik majd birtokukba a teret.

El-Hassan Róza a Kis. teremben az Image Engine című munkáját mutatja be, Magyarországon először.
Az eddig objekteket és installációkat készítő El-Hassan Róza, az utóbbi évben képeket kezdett gyűjteni. Korunkban képek tömege áraszt el bennünket, és néhány éve szinte mindenki számára elérhető az internet, melyen keresztül végtelen képmennyiséghez juthat. El-Hassan internetes keresőprogramok segítségével egy adott szöveg egyes szavaira keres rá, és így egyre bővülő képarchívumot hoz létre. A CD-ROM-on lévő képgyűjteményt nagy méretben vetíti a falra, ahol a szöveg szavaihoz párosított képek váltják egymást.
Az Image Engine-t korábban gyűjtött képekből és rajzokból készült albumok egészítik ki.