Pályázati felhívás

57. Velencei Képzőművészeti Biennále

2017. május 13. – november 26.

Pályázati felhívás

az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízatására

 

2015-től a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum feladata a Velencei Biennále képzőművészeti és építészeti kiállításainak megszervezése. A múzeum vezetője – az előző évek hazai gyakorlatát folytatva – pályázatot ír ki a nemzeti pavilonban rendezendő kiállítás kurátori megbízatására. A 2017. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén az a kiállítás képviseli Magyarországot, amelynek koncepcióját a kurátori pályaművek közül a szakmai zsűri a legjobbnak ítéli.

A pályázat kiírója: Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a 2017. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále nemzeti biztosa.

A pályázat tárgya: az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízása.

A pályázat hivatalos megjelenésének helyea Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapja

A pályázat jellege: a résztvevők körét tekintve nyílt. Minden olyan személy pályázhat, aki jártas a kortárs képzőművészetben, valamint rendelkezik kurátori praxissal és kiállításrendezői gyakorlattal. Társkurátori pályázat esetén meg kell jelölni a vezető kurátor személyét.

A pályázat beadási határideje2016. szeptember 5. (A postai felvétel legkésőbbi napja.)

A pályázat beadásának módja: a pályázatot nyomtatott formátumban és DVD-én, két példányban elsőbbségi és ajánlott postai küldeményként kell feladni a következő címre: Ludwig Múzeum 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. (A borítékra ráírandó: Velencei Biennále pályázat.)

A feladás megtörténtéről regisztráció céljából a pályázó kurátortól egy e-mailt várunk a követező címre: biennale@ludwigmuseum.hu.

A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell:

1. A pályázó, valamint a kiállításon bemutatandó alkotó(k) rövid szakmai életrajzát.

2. A magyar pavilonban bemutatandó projekt szakmai koncepcióját 6000-10000 karakternyi terjedelemben magyarul, valamint annak 800-1200 karakternyi terjedelmű rezüméjét magyarul és angolul.

3. A projekt látványtervét legalább öt, legfeljebb tizenöt önálló kép vagy mozgókép (H.264, mpeg2, mpeg4) formájában.

4. A kiállítás tervezett katalógusa szakmai koncepcióját és technikai leírását 3000–6000 karakternyi terjedelemben.

5. Kommunikációs tervet.

6. A projekt költségvetési tervét.

Tudnivalók a költségvetés tervezéséhez:

A projekt költségkerete nem lehet több bruttó 23 millió forintnál.  Amennyiben a tervezett költségek meghaladják ezt a keretet, a pályázó köteles írásbeli pénzügyi kötelezettségvállalói nyilatkozatot benyújtani a pluszköltségeket finanszírozó támogatójától.

A költségvetésnek tartalmaznia kell:

- a kiállítás kivitelezésének teljes költségét (dologi és személyi kiadások bontásban),

- a katalógus és a kapcsolódó információs anyagok költségét (dologi és személyi kiadások bontásban),

- a szállítás és a projekt résztvevői kiutazási költségeit (beleértve az építés és a bontás műszaki stábjának kiutazását is).

A pavilon működtetésének költségeit (közüzemi díjak, teremőrzés, hatósági engedélyek stb.), valamint a kommunikáció költségeit nem kell tervezni, kivéve, ha az – a projekt speciális volta miatt – eltér a szokásostól.  

7. A megvalósítás ütemezését különös tekintettel az előkészítési munkálatokra, a kiutazásokra, az építési időszakra, esetleges karbantartásra és a bontásra.

8.  Az aláírt nyilatkozati űrlapot, melynek tartalma:

a.)  A pályázó hozzájáruló nyilatkozata, ahhoz, hogy

- a pályázat kiírója a benyújtott pályázati anyagot, illetve a pályázat által tartalmazott személyes és egyéb adatokat kezelje, archívumban tárolja, illetőleg azokba a zsűri tagjai betekinthessenek,

- a pályázat kiírója a beadott pályázati anyagot a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján, valamint szakkönyvtárában – a személyes adatokat tartalmazó nyilatkozatok kivételével – az eredményhirdetést követően nyilvánossá tegye,

- nyertessége esetén a pályázat megvalósításának feltételeit, illetőleg a megbízási szerződésben foglalt feltételeket elfogadja.

b.) Valamennyi kiállító (közreműködő alkotó) írásbeli hozzájárulása műveik bemutatásához, illetőleg a kiállítás tematikájának megfelelő felhasználásához.

c.) A pályázó és a kiállítók személyes elérhetőségei (lakcím, telefon, e-mail).

A nyilatkozati űrlap letölthető a múzeum honlapján közzétett felhíváson belüli linken keresztül.

A pályázatot benyújtók elfogadják, hogy az eredményhirdetést követően a pályaművekbe bárki betekinthet, az azzal kapcsolatos adatok – a személyes adatok kivételével – nyilvánosak. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázat elbírálása során a pályázótól a pályázatban vállalt kötelezettségére megfelelő biztosítékot kérjen.

A pályázat érvényességének feltételei:

a.) A postára adás előírt dátumának való megfelelés.

b.) Valamennyi szükséges melléklet és a nyilatkozat megléte az előírt formában (kinyomtatva és elektronikus adathordozón).

Amennyiben a pályázat kiírója a pályázat érvényességének vizsgálata során megállapítja, hogy a pályázat nem minden pontban felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal 2 napos határidővel elektronikus levél útján hiánypótlásra szólíthatja fel. Hiánypótlásra nincs mód, amennyiben a pályázatot határidőn túl adták postára.

Elbírálás, döntés:

A pályázatot szakmai testület bírálja el, melynek tagjai:

Andreas Fogarasi képzőművész, a 2007. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále résztvevője, az Arany Oroszlán-díjat nyert magyar pavilon kiállító művésze,

Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Velencei Biennále Irodája vezetője,

Fabényi Julia művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója (a zsűri elnöke),

German Kinga művészettörténész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, a 2015. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar kiállítása kurátora, 

Nemes Attila művészettörténész, kulturális mediátor, a 2006. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar kiállítása produkciós vezetője,

Sturcz János művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az 1999. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále nemzeti biztosa,

Szipőcs Krisztina művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szakmai igazgató-helyettese, a Balkon kortárs művészeti folyóirat szerkesztője.

A zsűri a beérkezett pályázatok áttekintése után zártkörű prezentáción hallgatja meg a pályázókat. A zsűri fenntartja azt a jogot, hogy a prezentációra kizárólag azokat a pályázókat hívja be, akiknek a pályázatát szakmai szempontból nemzetközi viszonylatban is relevánsnak ítéli meg, és technikai-pénzügyi szempontból is megvalósíthatónak tartja.

A prezentáción csak olyan pályázó vehet rész, aki az esetlegesen szükséges hiánypótlásnak a hiánypótlási felhívást követő két munkanapon belül eleget tett.

A döntéshozatal várható időpontja: 2016. szeptember 20.

A nyertes kihirdetésére a döntést követő 2 munkanapon belül kerül sor a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján. Az eredményhirdetés tartalma: a nyertes pályázat rövid ismertetése és értékelése, illetve a további pályázók neve, pályázatuk címe.

A pályázat kiírója az eredmény hivatalos kihirdetése előtt a pályázók személyéről és a pályázatok tartalmáról nem ad ki információt.  Az eredményhirdetést követő 7 munkanapon belül valamennyi benyújtott pályázati anyag – a személyes adatokat tartalmazó nyilatkozatok kivételével – felkerül a múzeum honlapjára.

A pályázat nyertes kurátorával és a kiállító művésszel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum megbízási illetve felhasználási szerződést köt. A múzeum fontosnak tartja, hogy egy, a kiállító művész munkásságát reprezentáló mű a múzeum gyűjteményébe bekerülhessen.

Amennyiben a szakmai zsűri nem talál megfelelő pályázatot vagy a nyertes pályázat megvalósításának előkészítése – a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan – az eredményhirdetést követő két hónap elteltével nem halad előre, és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva jogosult a nyertestől a megbízást visszavonni és új pályázat kiírása nélkül másik kiállítás megrendezéséről gondoskodni. Ennek során jogosult a pályázaton részt vett másik pályázót is megbízni.

Egyéb, a felhívásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályokat és a zsűri határozatait kell alkalmazni.

 

Tájékoztató adatok:

Az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále időpontja: 2017. május 13 – november 26.

Főkurátora: Christine Macel, a párizsi Pompidou Központ vezető kurátora.

A pályázat kiírásakor a főkurátor még nem hirdette meg a központi kiállítás programját.

A pályázóknak figyelembe kell venni a Velencei Biennále mint kiállítástípus sajátosságait és a magyar pavilon kiállítótermi adottságait. (A magyar pavilon alaprajza, prezentációja és műszaki leírása a múzeum honlapján érhetők el.) 

További kontakt: biennale@ludwigmuseum.hu

Kapcsolódó linkek – az utóbbi évek magyar kiállításai a Velencei nemzetközi Képzőművészeti Biennálén:

2015

Cseke Szilárd: Fenntartható identitások

Kurátor: German Kinga

2013

Asztalos Zsolt: Kilőtték, de nem robbant fel

Kurátor: Uhl Gabriella

2011

Németh Hajnal: Összeomlás – Passzív interjú

Kurátor: Peternák Miklós

2009

Forgách Péter: „Col tempo”. A W.-projekt

Kurátor: Rényi András

Budapest, 2016. június 13.

Dr. Fabényi Julia
a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a 2017. évi Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále nemzeti biztosa