FELHÍVÁS A Ludwig Múzeum Mintamaraton című programján való részvételre

A múzeumban októberben nyílt Mintázat és dekoráció (Pattern and Decoration) c. kiállításunk kapcsán számos megkeresés érkezett intézményünkhöz, jelezve, hogy hazai képző- és iparművészek is szívesen részt vettek volna a kiállításon.

Mivel a bemutatott kiállítás egy zárt gyűjteményi együttes, egy az 1970-es évek végétől formálódott amerikai művészcsoport anyaga, így az nem egészíthető ki további alkotók műveivel. Ugyanakkor tudjuk, hogy értékes munkák lehetnek itthoni műtermekben is, a mintázat-témában izgalmas gondolatok, elméleti írások születhettek művészektől és szakíróktól az elmúlt évtizedek folyamán.

Ezért szeretnénk a Mintázat és dekoráció kiállítás kapcsán bemutatkozási lehetőséget nyújtani hazai alkotóknak is, akiknek a munkássága valamilyen formában kötődik a minta témához.

 

A Mintamaraton nyilvános, a belépés a hallgatóság számára ingyenes. A program résztvevői aznap a Mintázat és dekoráció kiállításunkat ingyen tekinthetik meg.

 

AMIT VÁRUNK

Vetített képes, maximum 10 perces előadásokat várunk. (Eredeti műtárgyakat nem tudunk fogadni, ill. bemutatni).
Elsősorban kortárs képző- és iparművészek, designerek és építészek jelentkezését várjuk, de nyitottak vagyunk a társművészetek képviselőinek bemutatkozására is.

A prezentációkhoz technikai eszközöket (laptop, projektor) biztosítunk.

Tervezett időpont: 2019. november 30., szombat.

 

JELENTKEZÉS

Jelentkezési határidő: 2019. november 18. éjfél. Jelentkezni lehet: mintazat@ludwigmuseum.hu

Kérjük a jelentkezéskor megadni: az előadás címe, egy rövid leírás és max. 3 képmelléklet, valamint a szakterület megjelölése.

 

A jelentkezés elfogadásáról november 20-ig küldünk visszajelzést.

Az ütemezést, a tematikus csoportokat és az előadások sorrendjét a jelentkezésektől függően határozzuk meg.