A korábban szubkulturális jelenségnek vagy egyenesen vandalizmusnak tekintett graffitit a nyolcvanas évektől kezdődően fedezték fel a galériák és a gyűjtők. A graffitiművészek közül néhányan műtermekben, vászonra kezdtek festeni; műveiket nemcsak az alternatív kiállítóhelyek és éjszakai klubok, de a kereskedelmi galériák is szívesen kiállították és árusították. Chris (Daze) Ellis New York-ban, Brooklynban született. A választott művésznévnek nincs rejtett jelentése: Daze egyszerűen olyan betűket választott „tag”-jéhez, amelyek feliratként jól néztek ki. 1976-ban kezdett metrókocsikra fújni, miközben a manhattani High School of Art and Design-ba járt. Első csoportos kiállítása a meghatározó „Beyond Words” volt a Mudd Clubban 1981-ben, majd hamarosan megrendezték első önálló kiállítását a Fashion Modában. 1983-ban Peter Ludwig is vásárolt tőle műveket a neves Sidney Janis Gallery-n keresztül. Daze ezt írta saját munkájáról: „Műveim robbanásszerűen alakított betűformákból és rajzokból állnak, amelyeket a mindennapi élet városi karikatúráival kombinálok. A két elem együtt a kortárs jelen és a jövő egyaránt érvényes képét mutatja.” Az „Álomváros” című festmény egy nagyvárosi víziót jelenít meg, melynek meghatározó eleme egy nagyméretű, karakteres, kékkel és feketével plasztikusan megfestett férfiarc. Az élénk narancs-rózsaszín-sárga háttér előtt New York-nak, „az álmok városának” sziluettje tűnik fel a kép bal oldalán, a várost övező felhőbuborékból előtörve egy metrószerelvény robog a néző felé. A szabad felületeket festékszóróval fújt feliratok és tag-ek uralják: a művész neve/aláírása, New York City nevének rövidítése, a „szellem” és a „bölcsesség” szavak, valamint további, léptékükben kisebb feliratok a metrókocsin. A dinamikus kompozíció a „writerek” nagyvárosi életérzését és a graffiti esztétikáját ötvözi. Szipőcs Krisztina