Matti Kujasalo: Festmények és szobrok

1994. december 8. – 1995. január 29.
Mikor
1994. december 8. – 1995. január 29.

A Helsinki Fesztivál alkalmából minden évben sor kerül „Az év művésze” cím adományozására, amely a kiválasztott művész reprezentatív kiállításának bemutatását jelenti. 1994-ben az év művésze Matti Kujasalo lett, akinek retrospektív kiállítását a helsinki Taidehalli (Műcsarnok) rendezte meg, melyet 1994 decemberében a Ludwig Múzeum is bemutathatott. Matti Kujasalo 1946-ban született Helsinkiben. Tanulmányait 1964–68 között végezte a finn Képzőművészeti Akadémián, melynek később tanára, majd 1983–88 között igazgatója is volt. A hetvenes évek óta szerepel finnországi és külföldi kiállításokon. A nemzetközi köztudatba az 1980-as Velencei Biennálén került be, amikor az északi országok pavilonjában Finnországot képviselte. Matti Kujasalo a konstruktivista művészet szisztematikus irányzatának nemzetközileg elismert képviselője. Főiskolai tanulmányait leszámítva kezdettől fogva az absztrakt művészet vonzotta. A hetvenes évek elején kezdett el egy sorozatot, melyet Sétáló négyzeteknek nevezett el. Ezek a képek négyzetekből állnak, melyek a háttérben lévő kockaháló előtt függőleges és vízszintes irányban fokozatosan a sarkukra fordulnak. Tulajdonképpen ez a motívum az alapja annak a rendszernek, amit mai napig használ. Korai képein még előfordulnak az erős, vibráló színek, ám a hetvenes évek közepén végleg lemondott erről, és a fekete-fehér lehetőségeire korlátozta magát. Festményeken kívül Kujasalo háromdimenziós munkákat, konstrukciókat, reliefeket is készít, melyekből néhány szintén jelen volt a kiállításon.