Ludwig Lounge - proKONTRA: Gruppo Tökmag, Sárkány Lee

2018. március 10. 16.30–20.00
Mikor
2018. március 10. 16.30–20.00
Belépőjegyek
0Ft
Bérlettel is látogatható

Márciustól kezdődően a kortárs művészetet népszerűsítő programsorozatot indítunk minden hónap második szombat délutánján.

 

Az eseménysor egyik fő eleme a proKONTRA címet viselő művészeti „kibeszélő show”, amelynek keretében kétkezi alkotók, információkra éhes befogadók, nagyhatalmú kurátorok, alkalmi „kultúrcelebek” és filozófusok tekintetének kereszttüzében beszélgetünk kortárs művekről.

A szabad eszmecserét Készman József kurátor segíti, az esemény állandó, de személyükben változó szereplői pro és kontra érvelnek a munkák mellett vagy ellen: eltérő álláspontok konfrontálódnak, hogy megküzdjenek a művészet igazságáért!

A programsorozat másik eleme a vizuális művészet és az írás kapcsolatát vizsgálja a Mit lát az író? címen futó program, amelyben az írók mellett művészeti szakírók és esztéták segítségével a művészetről való írás folyamatára kérdezünk rá. Olyan kérdésekre keressük majd a választ, mint hogy mitől jó egy írás? Mi Miért olvasunk, és milyen szövegeket olvasunk a vizuális művészetről? Ködösítés vagy filozófia? Ki a jó író?

A rendezvénysorozat több kíván lenni, mint szakmai eszmecsere: meghívott vendégek egyéb produkciókkal készülnek, a tartalmas beszélgetéseket lazulás követi, a Ludwig Lounge-ot levezetésként társművészeti előadás, majd zene zárja.

 

 

Program 2016. március 10.

 

16.30-18.00:
proKONTRA: fókuszban a Gruppó Tökmag Sárkány Lee-projektje

Helyszín: 2. emeleti kiállítótér

 

A CAPP. Közös ügyeink. Együttműködésen alapuló művészeti projektek c. kiállításon látható, különféle társadalmi problémákat körüljáró művészeti beavatkozások közül a Kovács Budha Tamás és Tábori András alkotta duó egyszerre megható és felemelő reanimációs gyakorlata körül forog az est.

A „beszélő fejek” mélyfúrását időről időre performatív elemek törik meg, rövid felolvasó színházi feldolgozásban hallhatunk részleteket a dunántúli Sárkány Lee életéből. Lee a fiatalkorú Kolompár István elektromos avatárja a múlt század 80-as éveiből, akinek rövid és tragikus élettörténete pikareszkszerű elemekből áll. Az eredetileg képregény formájában történő megjelenés nyomán a csoport művészeti oknyomozásba kezdett. A rekonstrukció során feltáruló társadalmi helyzetkép túlmutat önmagán: a sok tekintetben hátrányos helyzetű roma fiatal szuperképességgel felruházva, nagyenergiájú elektromos kisülésekkel győzi le a rá fenekedő gonoszt, a késő Kádár-kor rendvédelmének képviselőit…


Beszélgetőpartnerek:

Szijártó Zsolt, kultúrakutató, a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék vezetője, számos kötet szerzője a kultúratudományok témakörében.


Meghívott vendégek:

Horváth Kristóf, alias Színész Bob

Horváth Kristóf – slammerként Színész Bob – a nyolcadik kerületben született és nőtt fel. A nevében lévő Színész nem véletlen, hét évet játszott a Bárka, ötöt a Maladype Színházban és újabb öt esztendőt a Merlin Színházban. Többszörös Slam Poetry győztes. Jelenleg képességfejlesztő foglalkozásokat, valamint slam poetry és rendhagyó irodalmi órákat tart gyerekeknek, fiataloknak, a Tudás 6alom Csoport létrehozója és vezetője, illetve a Bob és Bobek Orchestra frontembere, mint Bob.

 

18.00-18.30:
Fülbezene: Petruska akusztikus előadása

Helyszín: 2. emeleti kiállítótér


Petruska igazi kuriózumnak számít a hazai könnyűzenei életben. A hagyományos rockzenei felállást következetesen mellőző, minimalista formációja meglepő erővel tölti be a színpadokat. A dalszerző-énekes fél évtizede tartó munkásságának két nagylemez, több száz klub- és fesztiválkoncert, valamint számos szakmai elismerés az eredménye olyan média megjelenésekkel, mint a 2016-os Dal című tévéműsor, vagy a 2017-es Nagy-Szín-Pad. Intelligens humorral fűszerezett, őszinte előadásmódja, igényes zenei játékossága közkedvelt a mai húszas-harmincas generáció körében. Gondolatokban gazdag, szókimondó szerzeményei a fiatal zenésznemzedék meghatározó alakjává teszi.

 

19.00-20.00:
Rafael Y. Herman: Artist Walk. Exkluzív tárlatvezetés a művésszel

Helyszín. 1. emeleti kiállítótér


Rafael Y. Herman képzőművész tart egyórás exkluzív tárlatvezetést kiállításában.
Az izraeli születésű művész az éjszaka sötétjét bemutató munkáiról ismert, elvezet minket a szürrealitás és a valóság határához, ahol az éjszaka világáról készült ábrázolásai a néző számára nappali világosságnak tűnhetnek.

A tárlatvezetés angol nyelvű