A Black Mirror – A jövő hosszú árnyéka című kiállítás egy fekete tükröt ad a kezünkbe. Nézzük meg, mik azok az eszmék, elképzelések, víziók, amelyek a még belátható múltban születtek, és arra voltak hivatottak, hogy megszabják, miképpen éljünk a jelenben. Ezek a víziók sok esetben megmaradtak utópiának-disztópiának, de voltak olyanok is, amelyeket megpróbáltak valóra váltani.
Ezen a programon a várost nemcsak fizikai helyként, hanem jelekből, emlékekből és hatalmi nyomokból felépülő szimbolikus térként vizsgáljuk, ahol a múlt és a jelen folyamatosan alakítja egymást. A jelkép fogalma azért válik fontossá, mert a környezetünkben látható formák (épületek, emlékművek, szobrok, jelek vagy digitális felületek) nemcsak díszítőelemek, hanem jelentéseket hordoznak, amelyek idővel kiüresedhetnek, átalakulhatnak vagy új tartalmakkal telhetnek meg. A környezet így nem semleges háttér, hanem olyan közeg, amely meghatározza, hogyan érzékeljük a történelmet, a technológiát, a közösséget és a jövőről alkotott félelmeinket vagy reményeinket. Az ember pedig nemcsak szemlélője ennek a világnak, hanem maga is jelképpé válhat: testével, szerepével, emlékeivel és döntéseivel része annak a közös városi képzeletnek, amelyből a jövőről alkotott vízióink megszületnek.
Időtartam: 60-90 perc
Kapcsolódó kulturális tartalmak: épített környezet, emlékművek, kulturális örökség, gyűjtemény, jelképek
Tantárgyi kapcsolódás: történelmi és társadalmi ismeretek, irodalom, közösségi nevelés, vizuális kultúra, művészettörténet, állampolgári ismeretek
Készség- és képességfejlesztés: elemző megfigyelések, szociális kompetenciák fejlesztése, szóbeli- és vizuális kommunikáció
Érdeklődni a muzeumpedagógia@ludwigmuseum.hu e-mail címen, vagy 06 1 555 3433 telefonszámon lehet.