Átadták a Ludwig Múzeum által alapított ARTtransfer díjakat

2022. november 18.

Idén negyedik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.

A pályázatra magánszemélyek jelentkezését várták 2019 és 2022 között megvalósult projektekkel. Az idei téma a reziliencia, a pedagógiai gyakorlat reziliensé tétele volt.

A benyújtott pályázati projekteknek a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett azt is be kellett mutatnia, hogy mi volt az a váratlan, kritikus, tendenciaszerű helyzet, amelyben a bevált módszereket legalább időlegesen fel kellett függeszteni, és a pedagógiai szituációt egy új, akár szokatlan metódussal kiváltani. Fontos szempont volt, hogy az egyes történetekből kiolvashatók legyenek az általános tanulságok.

Az idei pályázatok között számos olyan volt, amely kreatívan, szakmailag megalapozottan reagált a reziliencia fogalmára, ugyanakkor projektjükben komoly hangsúlyt kapott a kortárs képzőművészet közvetítése.

 

A 2021. évi ARTtransfer díjazottjai

A zsűri idén megosztott díjat adott ki:


Schopp Ildikó – Halld meg a hangod!

A Lázár Ervin program keretében a Műcsarnokban megvalósult foglalkozássorozathoz kapcsolódóan egy olyan rugalmas, a kortárs képzőművészetet érzékenyen közvetítő, széles körben használható metódust dolgozott ki, amely az együttműködést, a kooperációt helyezte a középpontba.


Pinczés József – Atipikus tanítási módszerek

A Zöld Kakas Líceum különleges nevelési igényű diákjaival közösen létrehozott köztéri graffiti projektjének különlegessége és egyben erőssége, hogy a fiatalok nyelvén, őket bevonva, sőt főszereplővé téve segíti a kapcsolatteremtést és hozott létre olyan értéket, amely minden korosztályt megszólít.

 

A két különdíjat Balogh Tünde és Soltészné Takár Anita kapta.

Balogh Tünde a Kortárs Junior 6-16 éves fiataloknak szóló, a Pécsi Galériák vizuális neveléshez kapcsolódó múzeumpedagógiai programkínálat részeként megvalósított és az általános iskolában tanító pedagógusok számára készített segédanyaga új művészetkommunikációs csatornák bevonásával készített izgalmas tartalmakat.

A Csillagház műhely keretében, Soltészné Takár Anita vezetésével megrendezett, integrált művészeti tábor halmozottan sérült gyerekek társadalmi integrációját segíti. A kortárs művészetek és ép gyermekek bevonásával zajló program kivételes érték, amely a közös alkotáson, gyakorlatokon és gesztusokon keresztül ért el olyan eredményt, ami a teljes közeget érinti.

 

A díj összege (bruttó) 300.000 Ft, azaz háromszázezer forint. A díj összegét a KIM Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatása biztosítja.

A díjakat dr. Szende László a Kulturális és Innovációs Minisztérium Múzeumi főosztályának vezetője adta át.

A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.

A díjátadást követően a Ludwig Múzeum a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat elérhetővé teszi a Díj honlapján. arttransfer.ludwigmuseum.hu

 

A zsűri tagjai:

  • German Kinga - művészettörténész, egyetemi docens, MOME, zsűrielnök
  • Fabényi Julia - igazgató, Ludwig Múzeum
  • Geisbühl Tünde - művészetpedagógus, mestertanár, az ARTtransfer-díj 2021. évi nyertese
  • Hemrik László - múzeumpedagógus, osztályvezető, Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztály
  • Szabics Ágnes - képzőművész, művészetpedagógus, BTM – Budapest Galéria
  • Készman József - művészettörténész főosztályvezető, Ludwig Múzeum Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Főosztály

 

 

Támogatók és partnerek

Nagy felbontású képek letöltéséhez kérjük regisztráljon