Megszületett az idei Van művészi vénád? pályázat eredménye a Ludwig Múzeumban!

2023. március 7.

Van művészi vénád? egy nemzetközi pályázat és független művészeti platform elsősorban diákok és pedagógusok számára. A pályázatot és versenyt Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon rendezik meg évente a Csehországban eddig megvalósult többéves példa alapján.


A felhívás olyan középiskolásokhoz szól, akik érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt. Lehetőséget biztosít számukra, hogy kipróbálhassák és kiteljesíthessék alkotókészségüket, kielégíthessék kíváncsiságukat, lehetőségük nyíljon megosztani, megvitatni elképzeléseiket, sőt megismerkedhetnek a kortárs kiállítóhelyek és galériák világával.

A projekt Magyarországon a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria együttműködésében valósul meg. A Van művészi vénád? nyílt művészeti verseny 2009-ben indult Csehországban, ahol a prágai Nemzeti Galéria, a DOX Modern Művészeti Központ, a Galéria Rudolfinum és a Morva Galéria adják a pályázat támogatói hátterét. A jelentkező iskolák és diákok számára a partnergalériák a projektvezető szervezettel közösen az év során olyan programokat és műhelyeket szerveznek, melyek közelebb hozzák a résztvevőkhöz az év témáját.

 

Az idei téma: FOOD 

A táplálékok jelentik a biológiai létezésünk egyik alapját. Az életben maradásunkhoz ennünk kell. Hogy mit, az sok mindentől függ: hol élünk, mihez jutunk hozzá, fiatalok vagy öregek, egészségesek vagy betegek vagyunk. Az ételek ezzel együtt az identitásunk részét képezik, fontos kulturális tartalmakat hordoznak, így alkalmasak a nemzetek/etnikumok közötti kommunikációra is. De nem csak a testnek, a szellemnek is szüksége van táplálékra. Előállításukkor kiélhetjük a kreativitásunkat. Az sem véletlen, hogy a különböző ételek, élelmiszer-alapanyagok gyakran jelennek meg művészi ábrázolásokban, sőt maguk is műalkotásokká válhatnak.  

A projekt természetesen érinti az élelem társadalmi, gazdasági, politikai vetületeit is, sőt figyelembe veszi azt is, hogy olyan időszakot élünk itt Közép-Kelet-Európában – nem kis részben az ukrajnai háború következtében -,  hogy új hangsúlyok, új normák, új viszonyok születnek az élelemmel kapcsolatban.

 

Díjazottak

  • I. helyezett: heARTbEAT csapat (Lamper Szilárd, Rozgonyi Gréta; felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina; iskola: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium)
  • II. helyezett: Mi csapat (Becker Panna, Kristóf Bulcsú, Men Veronika, Mogyorósi Ani; felkészítő tanár: Váradi Emese; iskola: Karinthy Frigyes Gimnázium)
  • III. helyezett: Zsíros Zsiványok (Horváth Zoé, Mráz Katinka, Takács Zsuzsa; felkészítő tanár: Szőke Anita; iskola: Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium)

heARTbEAT - Ehető energiaforrás
A heARTbEAT csapat alkotásában a tudomány szigorúsága és a művészet elvontsága keveredik. Arra vállalkoztak, hogy megjelenítsenek egy olyan szavakkal nehezen kifejezhető fogalmat, mint az energia. A burgonya az ember alapvető élelmiszerforrása, de energiát nem csak elfogyasztásával nyerhetünk, hanem bioelemként való alkalmazásával akár elektromos áramot is előállíthatunk. Az emberiség fejlődése során kialakult a távolság ember és ember között, mind földrajzi, mind pedig társadalmi értelemben véve, ami azt eredményezte, hogy az energiához való hozzáférés mértéke is jelentősen egyenlőtlenné vált.


 

Különdíjban részesültek

  • Legjobb csapatmunka: Látya csapat (Bölcskey Dorottya, Szentgyörgyi Adél, Várda Sára; iskola: Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, felkészítő tanár: Styrna Katalin)
  • Legjobb ökológiai szemlélet átadás: Panírmorzsák csapat (Bodonovics Gábor, Gálik Petra Alexa, Nagy Zsanett Panna, Suki Roland Márk, Varga Natália Mónika; felkészítő tanár: Boldizsár-Molnár Györgyi és Urbán Tamara Eszter; iskola: Szolnoki SZC Petőfi Sándor Technikum és Szakképző Iskola)
  • Legjobb kutatás: NEMANNÁK csapat (Igonda Zsófia, Sárközy Nóra Kinga, Szabó Lilla; felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina; iskola: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium)
  • Deák17 Galéria ifjúsági különdíj: Ultraderm csapat (Bedőcs Fruzsina, Boros Léda, Funtek Luca, Papp József, Peszleg Viola, Vecsera Dorottya; felkészítő tanár: Farkas Imre; iskola: Szombathelyi Szakgimnázium és Technikum)

 

Az idei évben a heARTbEAT és Panírmorzsák csapatok felkészítő tanárai kaptak különdíjat a Budapesti Corvinus Egyetem Vizuális Kultúra Kutatócsoportjának felajánlásából. Díjuk az VI. Művészetpedagógiai Konferencián való részvétel támogatása. A díjakat kapták:

  • Dékányné Varga Krisztina
  • Urbán Tamara Eszter
  • Boldizsár-Molnár Györgyi 



A zsűri tagjai voltak:

  • Prof. Dr. Kárpáti Andrea - MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport kutatásvezetője
  • Garami Gréta – a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria igazgatójának SZMSZ szerinti helyettese
  • Hemrik László - Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztály vezetője
  • Somogyi-Rohonczy Zsófia – múzeumpedagógus, a VMV? korábbi koordinátora

 

A legjobbak pályázatából rendezett kiállítás március 25-ig látható a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Galériában.

 

A pályázat honlapja: vanmuveszivenad.ludwigmuseum.hu

 

Támogatók és partnerek

Nagy felbontású képek letöltéséhez kérjük regisztráljon