Birkás Ákos retrospektív kiállítása

2006. november 24. – 2007. február 4.
Mikor
2006. november 24. – 2007. február 4.

Az 1941-ben született Birkás Ákos a kortárs magyar művészet egyik emblematikus figurája. Életművében néhány évvel ezelőtt olyan fordulat következett be, mely korábbi munkásságát is más megvilágításba helyezi, árnyalja. A retrospektív kiállítás az új képek fényében mutatja be Birkás korábbi műveit.
A művész az 1960-as években festett expresszív portréi után a hetvenes évek közepétől konceptuális indíttatású, hiperrealista képeket készített, majd a hetvenes években a fénykép eszközével folytatta kutatásait mű és környezete, mű és befogadó viszonyáról. A képpel mint tárggyal és szereppel foglalkozott, miközben fotóportrékat is készített. A nyolcvanas években festeni kezdett, majd 1985-ben kezdte el Fej-sorozatát, ami végül monumentális sorozattá bővült. A képek egyetlen motívuma itt a téglalapba foglalt elliptoid, melynek a fejen túl még számos jelentése lehet. A lecsupaszított forma számtalan variációjának megfestése után 2000-től – váratlan fordulattal – Birkás nagyméretű portrékat kezdett festeni, melyek fotórealisztikus stílusa, könnyed színkezelése és festésmódja meglepő ellentétben áll a korábbi absztrakt képekkel. Ugyanakkor Birkás Ákos művészetében az évek során változatlanok maradtak az alapelvek és -kérdések: a kompozíció, a szerkezet, a tágabban vett “képarchitektúra” problémája, illetve a fej vagy arc univerzális témája.