Csörgő Attila - Arkhimédészi pont

2009. október 30. – 2010. január 24.
Mikor
2009. október 30. – 2010. január 24.

Csörgő Attila a fiatal magyar művész-generáció egyik legismertebb, rangos nemzetközi kiállításokon, vásárokon szereplő képzőművésze. 1999-ben a Velencei Biennále Magyar Pavilonjában képviselte hazánkat, 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, 2003-ban az Isztambuli Biennálén, 2008-ban a Sydney Biennálén bemutatott Möbius-tér című munkájával elnyerte az Európa egyik legjelentősebb médiaművészeti elismerésének számító Nam June Paik-díjat.

Munkáiban a művészet és a tudomány határterületeit kutatja, saját maga által tervezett, mérnöki pontossággal kivitelezett szerkezetekkel, fényképezőgépekkel, optikai gépezetekkel kísérletezik, amelyek egyaránt árulkodnak játékos, humoros és filozofikus gondolkodásmódjáról. Gyakran meglepő és szórakoztató kísérleteiben azon mozgások és jelenségek láthatóvá tétele és megalkotása érdekli, amelyek az emberi szem számára felfoghatatlanok. Tárgyai szinte geometriai törvények reprezentációi, amelyeket többnyire szokatlan helyzetekbe hozott, hétköznapi anyagokból, tárgyakból épít és barkácsol össze. Síkba kiterített térbeli tárgyai, vagy az emberi szemmel be nem fogható dimenziók bemutatása dinamikus és állóképszerű kettősségükkel rendkívül látványos művek. Kiállításain a kísérlet egyes fázisait éppúgy bemutatja, mint a gondolati hátterét, törekedve arra, hogy néző és mű között megteremtse a befogadáshoz szükséges értelmezés lehetőségét.

Az elmúlt több mint egy évtizedben Csörgő Attilának sikerült fölépítenie egy egyedi és minden elemében saját világot. A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum kiállítása művészetének eddigi legátfogóbb, retrospektív jellegű bemutatása, amelyen a hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekben található műveinek jelentős része együtt látható.

Rólunk írták

Götz Eszter: Hámozott dimenziók (www.kultura.hu)
Fürth Eszter: TÉR-KÉPEK (www.revizoronline.hu)
Földes András: Dobókocka körül pörgetné a világot a feltalálóművész (kepgyar.blog.hu)
Szablyár Eszter: Olajoshordóban lebegő novella. Interjú Csörgő Attilával (www.nol.hu)

Kiosztották a műkritikus szakma idei kortárs művészeti díjait (MTI - www.kultura.hu)