Gerhes Gábor: A T megtalálása

2002. május 7. – június 16.
Mikor
2002. május 7. – június 16.

„Ismerjük, ugye az olyan képeket, ahol például egy olvasó ember könyvének címe jól láthatóan az, hogy KÖNYV?”

Mérnök, turista, romantikus udvarló, komoly(talan) úriember ismerős barátokkal – Gerber Pál, Eperjesi Ágnes, Weber Imre , Eike – a 90-es években készült nagyméretű brómezüst technikájú képsorozatával vált igazán ismertté a magyar közönség számára. A legújabb műveiből rendezett kiállításra a Fotóhónap keretében kerül sor.

Gerhes Gábor (Budapest, 1962) képzőművész fontos szerepet játszik a magyar és nemzetközi kortárs művészeti életben. A művész sajátos humorral átszőtt művei érdekes színfoltjai a hazai kortárs művészeti tendenciák szerteágazó, ám annál izgalmasabb palettájának. Műveivel már a 90-es évek elejétől számos nemzetközi kiállításon is szerepelt. 1996–97-től egyre inkább foglalkoztatja a fotó mint művészeti médium.

A Ludwig Múzeum kis.terem sorozatában „A T megtalálása” címmel nyílik egy hónapig látogatható kiállítása, mely voltaképpen már egy 1999-ben felvetett téma folytatása (T-betűt ültetek, 1999). Az 5 kiállított, nagyméretű, színes számítógépes nyomat a kis.terem térbeli adottságainak figyelembevételével készült. A művek jellegzetes motívumai a képregények feliratmezőihez hasonló vagy tárgyként összeszerelt szövegrészletek, melyek irányt adnak az újra- és újrapróbálkozó értelmezési kísérleteteknek.
Gerhes Gábor legtöbb munkájának szereplője saját maga. Igazi átváltozó-művészként bújik bele a színpadi állóképek stílusában megkonstruált jelenetek szereplőinek öltözékébe. Alkotásaihoz gyakran alkalmaz a környezetben fellelhető anyagokat, tárgyakat is. Művei emblematikus tömörségűek.

(Gerhes Gábor 1995-ben, ill. 99-ben készült három korábbi műve megtalálható a Ludwig Múzeum gyűjteményében.)

A kiállítás kurátora: Dr. Baksa-Soós Vera