Jean Dubuffet. Litográfiák, szitanyomatok és festmények a Dubuffet alapítvány gyűjteményéből.

2004. június 10. – augusztus 29.
Mikor
2004. június 10. – augusztus 29.

Jean Dubuffet 40 éven át, 1985-ben bekövetkezett haláláig szenvedélyesen készítette sokszorosított műveit, azok életművének elválaszthatatlan, fontos részeivé váltak. Állandóan kísérletezett a különböző technikákkal, azok között is elsőként a litográfiával. Alkotómunkáját ezek a feltalált technikák osztják intenzív, tevékeny periódusokra. Jean Dubuffet 1944-ben, 43 évesen készíti első litográfiáit. Szó szerint nekiesik a kőnek és néhány hét alatt létrehozza első nagy grafikai sorozatát. Zongorista, Kávédaráló, Harisnyafoltozó, „… megszokott kis mindennapi tevékenységeink, amelyek, ha jobban megnézzük és elvonatkoztatunk a megszokottságtól, hirtelen oly egyedivé, oly meghatóvá válnak.”
Az anyag, Dubuffet egyik legnagyobb kalandja, a litográfiával nyer teljes értelmet. A művész érdeklődése mindjárt a durva anyaggal való legelső szembesülésekor felébred: a kő par excellence ásványi anyag. Ez új utakat nyit meg előtte. Igaz, az Anyag és emlékezet c. sorozatban még csak épphogy megérinti, épphogy rajta hagyja ujjlenyomatát. Következő sorozatában, a Falakban már az anyag valódi lényegét hozza elő, több évvel megelőzve a Texturologies és a Matériologies sorozatokat, illetve nagy ciklusát, a Jelenségeket. Dubuffet meglepően fontos szerepet hagy az improvizációnak is, mintha játszana az elemek egymásra helyezésével, a színek egymásra nyomásával, a művész ezzel megannyi, szemünk – és saját szeme – láttára születő figurát jelenít meg: mintha „becserkészné azokat, a képek véletlenszerűen születnek, hiszen olyan nyomólemezeket használ, amelyek rajzolata nem határozza meg előre a születő ábrát.”
Jean Dubuffet 1974-ben hozta létre a nevével jelzett alapítványt, azzal a szándékkal, hogy munkáinak jelentős része rendszerezve maradjon fenn, és továbbra is elérhető legyen a közönség számára. A művész tizenegy éven át, haláláig magángyűjteményéből folyamatosan adományozott műveket az alapítványnak. Az archívum kifogyhatatlan forrást jelent Dubuffet gondolatainak, irodalmi, zenei tevékenységének és képzőművészetének megismeréséhez. Az Alapítvány több mint ezer művet őriz – festményeket, szobrokat, építészeti maketteket, gouache-okat, grafikákat és metszeteket –, amelyek átölelik a művész teljes munkásságát. A gyűjtemény darabjait – amelyek között megtalálhatók a Coucou Bazar előadásainak egyedi, különleges díszletei és jelmezei is – az Alapítvány Périgny-sur-Yerres-ben (Val de Marne megyében) őrzi, azon a helyen, ahol a Closerie Falbala, a művész életművének legfontosabb alkotása épült fel.