Ludwig Open Space

2019. április 25. – szeptember 30.
Mikor
2019. április 25. – szeptember 30.

A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepli megalapításának 30. évfordulóját. A kerek születésnap remek apropót kínál az együttműködésre a Budapest Parkkal, még ha eltérő területeken és más eszköztárral dolgozunk is, hiszen a fizikai közelségen túl a céljaink is hasonlóak: nyitott és befogadó személet mentén működünk, tartalmas időtöltést kínálunk, s a kultúra egy-egy izgalmas szeletét közvetítjük látogatóinak.

A nyitott szemlélet jegyében először egy olyan művet mutatunk be a Park területén elhelyezett Ludwig Open Space-ben, amely 2018-ban a Közös ügyeink című kiállításon volt látható. Benczúr Emese műve arra hívja fel a figyelmet, hogy a látássérültek gyakran gyorsabban érzékelik a világot, mint a látók, akiknek a fényekből kirakott szöveg megértéséhez Braille-szótárt kell használniuk, míg a látássérültek a fény által keletkezett hőt letapogatva közvetlenül kerülnek kapcsolatba az üzenettel. A mű megfejtéséhez a legideálisabb helyzet az, ha látássérültek és látók segítik egymást az elrejtett szó megfejtésében.