Kortárs művészet egytől ötig – múzeumpedagógiai foglalkozás

A PROGRAM KÉRHETŐ: 2019. 12. 21-IG
A foglalkozás azokra a jelenségekre igyekszik rámutatni, amelyekre a leginkább fogékonyak lehetnek a kamaszok a kortárs műalkotások befogadása során. A jelenségeket beazonosításában olyan tanár szakos hallgatók voltak a segítségünkre, akik maguk sem rég nőttek ki a tinédzser korból.
 
És, hogy mik ezek a jelenségek, megfigyelési szempontok a következők: intenzitás, meghökkentés, történet, interaktivitás és aktualitás.
 
A foglalkozás egyszerre ajánlott a kortárs művészettel ismerkedő, illetve abban már jártasságot szerzett csoportok számára. A foglalkozás megfigyeltet, elemez, de értékítéletre is késztet.
 
A program során többek közt Picasso, Lakner László, Németh Ilona munkáival találkozunk. 
 
 
 
KULTURÁLIS TARTALMAK: a már felsorolt szempontok mellett olyan fogalmakkal találkoznak a diákok, mint színhasználat, lépték, installáció, görög mitológia, Kádár-korszak, életstratégia, portréfestészet.
 
KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTÉS: már tanult vizuális és kulturális tartalmak felismerése, il. újakkal való találkozás, egyéni ízlésítéletek megfogalmazásának lehetősége, közösség-fejlesztés

IDŐTARTAM: 90-120 perc