Puklus Péter: 5130 (Tatlin) (2010)

Epson fine art print
Vásárlás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, 2017

A fiatalabb generációhoz tartozó, de már számos nemzetközi sikert elérő képzőművész, Puklus Péter Kézikönyv a csillagokhoz (2012) című könyvinstallációja az utóbbi években többek között az amszerdami FOAM-ban (2013) vagy a varsói Raster Galériában (2016) is látható volt, csakúgy, mint a Ludwig Múzeumban 2013-ban megrendezett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj kiállításán. A műtárgy-együttes a művész életművében is fontos helyet foglal el: nemcsak formai szempontból – hiszen a harminckét darab fotókönyv egyes képeinek csillagtérképszerű összekapcsolódásából felépített univerzum az emberi agy asszociatív működését hivatott modellezni –, hanem a médiumot tekintve is. Ez az első kísérlet Puklus életművében, hogy kiterjessze a fotó műfaji határait: újabb sorozataiban a fotó mellett az objektek, szobrok, installációk is nagy hangsúlyt kapnak. Ugyanennek az univerzumnak, a művész belső világának lenyomatai jelennek meg az installációhoz szervesen kapcsolódó, a Bauhaus világát és az orosz konstruktivizmus struktúráit megidéző, főként fekete-fehér fényképeken. A fotókon látható műtermi csendéletek, hétköznapi, talált tárgyakból épített konstrukciók a könyvinstallációval együttesen, időtlen és kontemplatív jellegüknél fogva szervesen kapcsolódnak a Ludwig Múzeum eddigi gyűjteményéhez.