A festmény az Ultramodern nihilizmus című kiállításon szerepelt 1998-ban a Ludwig Múzeumban, ahol egy 30 festményből álló installáció egyik eleme volt. Edzgveradze a képpel a portré műfaját eleveníti fel. A hagyományos akadémiai hierarchiában az emberábrázolás szerepel a legmagasabb helyen. Az ideális szépség megalkotása az ókor óta foglalkoztatja a művészeket. De a magasztos szépséget megzavarják a legyek. Ugyanakkor, újabb csavarként, a legyekről azt állítja, hogy boldogok. Azt sugallja, hogy a legyek azért boldogok, mert élvezik a szépséget, azaz olyan tulajdonsággal ruházza fel őket, amire a biológia mai állása szerint nem képesek, csak a transzcendens világban, azaz a mesében vagy a művészetben. Ennél a festménynél, ahogyan a művész többi fehér alapra érzékeny fekete vonallal készült kompozíciójánál is, jól megfigyelhető, hogy a vonalak mennyire súrolják az értelmezhetőség határát: az arcvonásoknál és a haj ábrázolásánál szinte alig megkülönböztethetők a fej vonásai és a legyek, ráadásul mindezek mennyire hasonlítanak a kép felső részén olvasható felirat betűire.