A Kitörés című festmény Bak Imre jellegzetes alkotása a kilencvenes évekből. Miközben absztrakt, geometrikus képi világának általános karakterjegyeit is hordozza (többek közt az egymástól határozott, kemény élekkel elkülönülő síkokat, a homogén színmezőket), bizonyos jegyei (mint a térbeliség illúziója, a bio- vagy antropomorf alakzatok, a tört színek) a szigorú geometriát oldva az ábrázolás határait feszegetik. A festő a képtér megkonstruálásához különböző méretű, alakú és színű síkokat használ, melyek alapvetően négyszögletes formátumúak, viszont a fedéseknek és a képszéleknek köszönhetően gyakran csak a tudatukban válnak egésszé. A Kitörés alapsíkjából illuzórikus testek emelkednek ki: négy toronyszerű képződmény övezi a centrális helyzetű téglatestet. Bak Imre tere fiktív és „lehetetlen” tér, hiszen a pozitív formák akár negatívként is értelmezhetők, míg a szilárdnak tűnő alap lehet a nyitott, végtelen űr maga, de mégis: a látványról akár egy konkrét, a magasból látott épületegyüttesre, városrészletre is asszociálhatunk. Bak a tömbformák által meghatározott festményt néhány visszatérő motívumával is kiegészíti, így az x-jellel, a körrel és a viszonylag szabad pályán mozgó, szabálytalan alakzatokkal, melyekről levélre, női nemi szervre vagy éppen egy galaxisra is asszociálhatunk. A kép elemei így együtt, összességükben valósítják meg a sík térbeli kiterjesztésének festői programját.
Hemrik László