Maurer az 1970-es évek eleje óta az egzakt, önmagukban érvényes konstrukciókat létrehozó matematika és a zene formáit, eszközeit használja művei megalkotásához. Egyszerű tények megfigyeléséből kiindulva hoz létre flexibilis, gazdag variációs lehetőségeket magukban hordozó rendszereket. A mágikus négyzet szerkesztésének szisztematizálási folyamatából alakult ki a Displacements sorozat elve: színes vonalakkal jelzett mezők eltolása egy raszter hálón, ahol nyolc különböző színű, színes átlós vonalakkal jelzett téglalap „mozog” meghatározott algoritmust követve. A nyolc szín között négy meleg és négy hideg szín található. Az eltolások során a téglalapok részlegesen egymásra csúsznak, akár nyolc réteg is kerülhet egymás fölé. A színek különbözőségéből, hideg-meleg voltából, tónuskülönbségeiből adódóan szándékolatlan térmélységi hatások alakulnak ki. A tologatások során folyamatosan változnak a mezők által körülhatárolt belső formák is, amelyeket a szín-viszonyok átalakulása kísér, ami bizonyos részletek kiválasztására ösztönözte a művészt. 1976-tól kezdve egy-egy részletet festett csak meg, amelyek kiválasztása az első néhány esetben véletlen számok alapján, később esztétikai meggondolások alapján történt. A részletek felnagyításával létrehozott műveket Maurer Quasi-képeknek nevezte el, utalva „nyitott struktúrájukra”. „A rendszerábrák absztraktak, közömbösek. A részletkiválasztás stratégiái teszik elevenné, testivé, átélhetővé, esztétikailag értékelhetővé őket. A kiválasztás eredményei sík, térhatású sík és valóságosan térben lévő képi alakzatok, amelyeket Quasi-képeknek nevezek, mert nem töltik be a kép iránti elvárásokat.” (Maurer D.: A relatív Quasi-képekről.) (Készült Király Judit szövegének felhasználásával)