Togrul Narimanbekov a mai Azerbajdzsán területén született, anyja francia származású volt. Élete utolsó évtizedeiben Párizs és Baku között ingázott, miközben festői tevékenysége mellett énekesi (tenor) pályája egyre fontosabb helyet foglalt el mindennapjaiban. Fiatalon fordult a festészet felé: a bakui Amzizade művészeti iskolát követően 1950−1955 között a vilniusi Művészeti Akadémián végezte képzőművészeti tanulmányait. 1967-ben a Nép Művésze díjat kapott, 1980-ban állami kitüntetésben részesítette az egykori Szovjetunió. Narimanbekov francia állampolgárként hunyt el; több művét őrzi az azerbajdzsáni Nemzeti Művészeti Múzeum. Narimanbekov a népművészetre specializálódott, litván származású Jonas Mikenasszal való találkozását követően fordult a népművészet felé, legfőbb céljául az azeri és az európai művészeti tradíciók ötvözését tűzte ki. E törekvése leginkább kompozícióinak szőnyegszerű felépítésében, intenzív színekből és hagyományos ornamentikából táplálkozó megközelítésében jelentkezik, miközben témáit könnyed expresszivitással kezelte. Narimanbekov, míg történelmi és középkori legendákat feldolgozó könyveket is illusztrált, leginkább szülőföldjének sajátosságait rögzítette festményein. Életművében a tájképek és a csendéletek mellett igen gyakoriak a portrék: előszeretettel örökítette meg a hozzá közel álló művészismerőseit. Festészetében az erőteljes színeket vastag fekete kontúrral emelte ki, hangsúlyozva örvénylő kompozícióinak lüktető erejét; merész színvilága szürreális jelleget kölcsönöz alkotásainak. Bátran demonstrálta mély és romantikus érzéseit szülőföldje iránt – a Reggeli a saslik bárban is e művek közé tartozik.