Hajas Tibor 1976 után kialakult együttműködése Vető János fotográfussal életművének új korszakát jelentette. A hetvenes évek második felében Hajas elmélyülten tanulmányozta az itthon elérhető keleti szent szövegeket, a tibeti buddhista világkép 1978-tól kezdve alkotásainak fő inspirációs forrásává vált. A test-lélek-halál körforgásának buddhista felfogását tükröző performanszok két csoportba sorolhatók: a Tumo II. készítéséhez is felhasznált, tablókra szánt és szűk körben végzett művészi kísérletek mellett megjelentek életművében a nyilvánosság előtt zajló performanszok is. 1978 nyarától Hajas két évvel később váratlanul bekövetkezett haláláig tartó időszakban zajló performanszainak folyamát örökítették meg azok a fotók, amelyek a halálélmény személyes feldolgozásának folyamatát tárják elénk. A szinte kizárólag a fotós részvétele mellett zajló események során készült több száz fotográfiából Hajas meghatározott számban és méretben készült nagyításokból hozta létre a Tumo II.-t. A mű – és párdarabja, a Tumo I. – Hajas életének utolsó tablói közé tartoznak és egyben a test fizikai határait kutató munka végletekig fokozásának, következetes, konceptuális és szöveges elemeket is felhasználó művészi kutatásának nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, ritka példái.