Drozdik Orsolya a magyar neoavantgárd második generációjához tartozik; a hetvenes évek képzőművészeti életében nagy szerepet játszó Rózsa-kör tagja. Műveiben vizsgálta a női szerepeket, az identitás és a test biológiai, társadalmi és politikai vetületeit, az ekkoriban nagy hatást kifejtő amerikai és nyugat-európai feminizmus ritka hazai párhuzamaként. Munkájának elméleti bázisát másfelől a posztmodern dekonstrukció filozófiai képviselői adják. A Végtelen disztópia sorozat Black Mirror I–II. című két fényképén oktatási célokból formalinban tartósított gyerekfej-részleteket látunk. A fotók értelmezéséhez támpontot nyújt, ha Drozdik Kaland a Technikai Disztópiumban (1984–92) című installációsorozatát is felidézzük. A disztópia negatív utópiát jelent, vagyis egy a jelenleginél rosszabb világot, jövőt képzel el. Drozdik egy évtizeden keresztül járta a világ technikai, orvostörténeti múzeumait azt kutatva, hogy a férfi hegemóniát képviselő tudomány évszázadokon át miként reprezentálta az alávetett női testhez kapcsolódó tudást, és hogy ezek a berögzült meghatározások hogyan alakítják azóta is az identitásról és a társadalmi szerepekről alkotott véleményünket. A múzeumokban végzett kutatások fotódokumentumait a Végtelen disztópia című fotósorozatban összegezte. A két ezüstzselatin fotón látható szegmentum rávilágít a tudománynak a hatalmi struktúrák és negatív sztereotípiák fenntartásában játszott szerepére. Üveges Krisztina