Program nyugdíjas csoportoknak

Tea - jó társaságban

A program kellemes időtöltést nyújthat a művészetre, a világ történéseire és egymás gondolataira kíváncsi közösségeknek. A program két részből áll. Az elsőben megismerkedünk a múzeum aktuális kiállításával, míg a másodikban beszélgetünk a látottakról - egy csésze tea mellett.

A programra szervezett nyugdíjas csoportok előzetes bejelentkezését várjuk!

Kortárs képzőművészet és egy csésze tea!

MIKOR
Szerdánként, 10.00 és 12.00 óra között - igény szerint más időpont is választható.

HOL
A Ludwig Múzeum kiállításaiban és a múzeumpedagógiai stúdióban.

BELÉPŐDÍJ
A programjegy ára: 300 Ft/fő, amely tartalmazza a belépőt, a tárlatvezetést és a felszolgált italok díját.

 

Aktuális program:

Óriáslifttel a Ludwigban
Rendhagyó programunk keretén belül megmutatjuk a múzeum „színfalak mögötti”, a közönségtől elzárt tereit Megnézzük, hol és hogyan őrizzük több száz tételes gyűjteményünket, beszélgetünk a gyűjteménykezelővel, a restaurátorral, és kipróbálhatjuk az óriásliftet is, amellyel a műtárgyakat szállítjuk a kiállítások rendezésekor. S végül megérkezünk a harmadik emeletre, a gyűjteményi kiállítás helyszínére.
 
A programokra előzetes bejelentkezés szükséges!

Részvételi szándékát, kérjük, jelezze az alábbi e-mail címen: muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu,
vagy telefonon: (+36 1) 555 3477,
vagy faxon: (+36 1) 555 3458.

Kapcsolódó kiállítás:
Westkunst - Ostkunst
 

Iránypontok – irányváltások
A 2017 nyarán újra nyíló gyűjteményi kiállítás számtalan bejárási útvonalat kínál. Ebben a programban a kiállítás címén elindulva, benne a „kelet” és „nyugat”, megnézzük, milyen módon határozza meg a földrajzi hely, a földrajzi szélesség a művészetet, s miképpen épülnek be a földraji környezet gazdasági, politikai, kulturális adottságai az alkotásokba.  
A programokra előzetes bejelentkezés szükséges!

Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu e-mail címen,
vagy telefonon: (+36 1) 555 3477,
vagy faxon: (+36 1) 555 3458.

Kapcsolódó kiállítás:
Westkunst - Ostkunst