Abszolút szépség finisszázs

2015. szeptember 12. 0.00–00.00
Mikor
2015. szeptember 12.
Bérlettel nem látogatható

Az Abszolút szépség – Szentpétervári új akadémizmus című kiállítás 2015. szeptember 13-án tekinthető meg utoljára. Ebből az alkalomból a zárás előtti szombaton, szeptember 12-én izgalmas társművészeti programokkal várjuk az érdeklődőket.

VOSTOCK KÜLÖNKIADÁS – 18 óra, 1 . emelet

A Tilos Rádió Vostock című műsorának stábja a Múzeumok Éjszakáján már megmutatta, hogy izgalmas kultúrtörténeti adalékokkal szolgálnak orosz gyűjteményi anyagunkhoz. Ezen a hétvégén Faludi Julianna és Kemény Vagyim szociológusok az új akadémista csoport 1990-es években kibontakozó, hétköznapinak távolról sem nevezhető tevékenységét helyezik kontextusba, mesélnek az egyes művészek pályafutásáról, az akkori hétköznapokról és a művészek jelentőségékről a kortárs orosz és nemzetközi szcénán belül.

A 2009-ben alapított Vostock általában véve mindenről szól, ami orosz, poszt-szovjet, illetve valamilyen rokonságot élvez az oroszsággal.

Ha kíváncsi mindarra az orosz új akadémista csoport kapcsán, amit a könyvek nem írtak meg, ne hagyja ki a vezetést!
A Vostock honlapja
Vostock blog

WATTICAN PUNK BALLET KONCERT – 20 óra, 1. emelet

A Deti Picasso tagok új zenekara, a Wattican Punk Ballet lehengerlő örmény geg-tánc-punk duó. A két Arutyunyan testvér zenekara megannyi különös elemet kever izgalmas eleggyé: találunk benne pszichedelikus rockot, táncos punkot, eltorzított és kiforgatott pop hatásokat, valamint színpadi megjelenésükben szinte színházi megoldásokat. Gaya és Karen a duó-formáció határait feszegetik: szinte minden számban más és más hangszeren játszanak, hol gitáron, hol billentyűs- vagy ütőhangszeren, olykor felvett loopokat, vagy ritmustöredékeket használva fel abból a célból, hogy minél dinamikusabb és sokszínűbb show-t valósítsanak meg.

A zenekar bátran és ezer színben vegyíti a nyers erőt, a funky-diszkó ritmusokat és a kaukázusi zenei hatásokat elképesztő energiájú koncertélménnyé. A Ludwig Múzeumban ezúttal egy gyermekkórus egészíti ki a duót.
A Wattican Punk Ballet Facebook oldala
Ízelítő a zenéjükből

A finisszázs programjai az „Abszolút szépség finisszázs programjeggyel”, illetve az ehhez kapott karszalaggal látogathatóak.

(A karszalag ára azonos a kiállítási belépőével, a gyűjteményi kiállítás megtekintésére is jogosít, 16 órától váltható a pénztárban, valamint a szokásos kedvezmények érvényesek.)

JEGYVÁSÁRLÁS