CHECK IN BUDAPEST - A Paris Photo Budapesten

2010. március 16. 0.00–00.00
Mikor
2010. március 16.
Bérlettel nem látogatható

Vizitorprogramok, előadások és kerekasztal beszélgetések az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda szervezésében.

A PARIS PHOTO BUDAPESTEN

2010-ben a világ vezető fotográfiai vására, a Paris Photo tematikus szekciójának vendége a közép-európai régió, ezen belül a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia lesznek. A Check in Budapest program keretében Guillaume Piens, a Paris Photo igazgatója és Véronique Prugnaud, ügyfélkapcsolati igazgató nyilvános előadást tartanak. Prezentációjukban bemutatják a Paris Photo történetét és működését, valamint a 2010-es tematikus kiállítás, a Spotlight on Central Europe koncepcióját. A kiállítás kurátora, Nataša Petrešin-Bachelez a térség legfontosabb történeti, kortárs és avantgárd képviselői, valamint egy kiemelt fotográfiai gyűjtemény bemutatása mellett a feltörekvő generáció munkáinak is helyet biztosít a tárlaton.

Az előadás időpontja: 2010. március 16. (kedd) 18.00

Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az előadás nyelve angol.

A 14. Paris Photo-t a párizsi Fotóhónap idején rendezik meg. A számos fotográfiai témájú kiállítás, filmvetítés, nyilvános beszélgetés és a kapcsolódó események novemberben a világ fotográfiai központjává avatják a francia fővárost. A Paris Photo-n 2010. november 18. és 21. között több mint száz galéria és kiadó mutatkozik be. Standjaikon a 19. századtól a kortárs fotográfiáig szerepelnek e művészeti ág kiemelkedő alkotásai. Kattintson ide a részletekért.

Az esemény hivatalos honlapja: www.parisphoto.fr

A Check in Budapest fotográfiai fókuszú szakmai programjai 2009 decembere és 2010 márciusa között kerülnek megrendezésre, a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakmai Kollégiumának támogatásával. Együttműködő partner: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház.