Családi Délelőtt – Festmény négy stílusban

2019. március 9. 10.00–12.30
Mikor
2019. március 9. 10.00–12.30

Februárban és márciusban a Családi Délelőttök a LUDWIG 30 – Mindig kortárs című kiállításunkhoz kapcsolódnak. Rendhagyó módon a kiállítás kéthetente változik, ezért a Családi délelőtt programja is csak két hétig azonos, utána a következő rövid kiállításhoz kapcsolódik.

 

Festeni sokféleképpen lehet. Ha végigtekintünk a művészettörténeten, egymásnak teljesen ellentmondó festészeti stílusokkal is találkozhatunk. Most egy olyan érdekes festményt fogunk megvizsgálni, ami több stílust is elegyít. Ahhoz, hogy jól tudjuk olvasni a képet, felfedezzük a rajta használt festészeti stílusokat. Többek között megismerjük a pointilista stílus jegyeit, a reneszánsz festmények sajátosságait.

A műtárgy megismerése után mi is elkészítjük saját festményünket, amiben a festékkel és az ecsettel úgy bánunk majd, hogy hasonló látványt hozzunk létre, mint amit az egyes festészeti stílusokban felfedeztünk. A fogalakozás alatt David Hockney: Ellenfény francia stílusban című különleges festményét elemezzük.
 

 

Kérjük, a gyerekek olyan ruhában jöjjenek, amiben kényelmesen tudnak alkotni, és nem sajnálják a szülők, ha az alkotás nyomai rajta maradnak!

A részvételi szándékot kérjük, a programot megelőző napon 14.00 óráig jelezzék a dabifarkas.rita@ludwigmuseum.hu e-mail címen!

A Családi Délelőttre érvényes programjegy ára 600 Ft/fő.
A foglalkozáson maximum 18 gyermeket tudunk fogadni. Ha elfelejtett regisztrálni, szombat reggel 10.00-10.30 között érdeklődjön a jegypénztárban (06 1 555 3454) a szabad helyekről.

Amíg a gyerekek alkotnak, szüleik tárlatvezetésen fedezhetik fel az 1. emeleti Ludwig 30 című kiállítást.

A Családi Délelőtt 10.30-kor kezdődik és három egységből áll. Mivel a foglalkozás részei összefüggnek és egymásra épülnek, kérjük a kedves érdeklődőket, hogy 10.30-ig érkezzenek meg.