A Világszép KorTárs Kapcsolódások egy rendhagyó kortárs művészeti kiállítás, amely a 15 éves Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány jubileumára készült. A tárlat középpontjában az a különleges találkozás áll, amely 24 elismert kortárs magyar művész és 77 állami gondoskodásban élő vagy onnan kikerült, 2–25 éves fiatal között jött létre.
A fiatalok először a művészek munkáin keresztül ismerkedtek meg az alkotókkal, majd személyes találkozókon közösen álmodták meg az új műveket. A művészek ezután a találkozások inspirációira építve hozták létre a kiállításban szereplő alkotásokat – amelyek a művészet és az emberi kapcsolódás erejét egyszerre képviselik. A kiállításra látogatók ajándéka, hogy ezeknek a kapcsolódásoknak az élményét az alkotásokon keresztül követhetik nyomon, mindezt pedig egy különleges tárlatvezetésen is megtapasztalhatják, Havadtoy Sam, a projektben részt vevő egyik festőművész és Wirtz Ágnes, a kiállítás kurátora vezetésével.
Az esemény csak programjeggyel látogatható!
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinkről hang- és képfelvétel készül, amelyből a Ludwig Múzeum részleteket használhat fel a múzeum és programjainak népszerűsítése céljából és egyéb promóciós célokra. Eseményeinken történő részvétellel Ön elfogadja, hogy a felvételeken Ön is feltűnhet, de a Ludwig Múzeummal vagy az általa jogosított harmadik személyekkel szemben a felvétel felhasználásával összefüggésben semmilyen követeléssel nem élhet.
Kapcsolódó tartalom

Világszép korTárs kapcsolódások 2025. szeptember 12. – október 12.
Idén ünnepli 15 éves fennállását a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány, amely a jubileum alkalmából rendhagyó kortárs képzőművészeti kiállítást szervez a Ludwig Múzeumban. A „Világszép Kortárs Kapcsolódások” című tárlat nem csupán a művészeti alkotások bemutatója, hanem megható lenyomata annak a különleges találkozásnak, amely 24 elismert kortárs magyar alkotó és 77 Világszép, állami gondoskodásban élő vagy onnan kikerült, 2 és 25 év közötti gyerek és fiatal felnőtt között jött létre.