Ludwig 30 | Megosztás – Múzeumpedagógia a gyakorlatban

kiállításmegnyitó
Mikor
2019. március 5. 18.00–20.00

A Ludwig 30 kiállítássorozat harmadik, Megosztás – Múzeumpedagógia a gyakorlatban című tárlatának rendhagyó megnyitója, performansszal, játékkal és közös(ségi) étkezéssel.

A Megosztás című kiállítást múzeumpedagógusok állították össze, így hangsúlyos szerepet kap a tárlaton a múzeumpedagógia mint az egyik legjellemzőbb, legközvetlenebb eszköz az értelmezés segítésében és a komplex élmény átadásában A több mint tíz éve működő múzeumpedagógiai módszertani központ szakmai anyagainak segítségével a kiállításban bemutatjuk, hogy az egyes művek miként szerepeltek a foglalkozásokban az elmúlt másfél évtized során, hogyan interpretálták azokat. Számos műalkotás mellett olyan aktivizáló feladatokat, pedagógiai és kommunikációs eszközöket helyezünk ki, amelyek segítik a befogadást és az értelmezést, komplex módon bontva ki a művekbe zárt jelentést.

A kiállításban aktív szerepet kap a látogató is! Egy pályázat keretében mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy műve két héten keresztül szerepeljen a Ludwig Múzeumban „az én múzeumom” hívószóra épülő, sőt folyamatosan épülő látogatói tárlatán. Olyan munkákat várunk és mutatunk be, melyek a múzeum gyűjteményében található alkotásokhoz kapcsolódnak, azokból inspirálódnak. Ezzel nem csupán befogadóvá, de aktív résztvevővé, a kiállítás alakítójává is válik a látogató.

 

A rendhagyó kiállításhoz azonban rendhagyó megnyitó is társul, amelyen közösen megelevenítünk a tárlaton szereplő műtárgyak közül néhányat. Életre kel Yoko Ono Játssz bizalommal című alkotása, Beke László kézfogás akciója és vacsorára invitáljuk a megnyitó résztvevőit is: egy óriási asztal körül Daniel Spoerri művét idéző közös alkotást hozunk létre egy kis vacsora keretében. Viszont ahhoz, hogy az étkezés valóban közös(ségi esemény) legyen, aktív részvételre van szükség!

Amennyiben résztvevőként te is szeretnél hozzájárulni a vacsora élményéhez, hozz magaddal egy tál ételt! Kérünk olyan fogást hozz, amihez nincs szükség evőeszközökre, hanem az asztalt körülállva is el lehet fogyasztani. Az étel mellett hozd el a receptjét is, vagy egy másik számodra kedves étel receptjét, ami valamilyen fontos emléket idéz fel benned vagy családi örökségként őrzöd, de megosztanád másokkal.

 

KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK
Beke László | Beöthy Balázs | Bik Van der Pol | Bódy Gábor | Tony Cragg | Eperjesi Ágnes | Hajas Tibor | David Hockney | Kokesch Ádám | Odenbach Marcel | Yoko Ono | Daniel Spoerri | Szabó Dezső

 

A RÉSZTVEVŐKET KÖSZÖNTI Hemrik László, a múzeumpedagógiai osztály vezetője

A "KULINÁRIS BANKETT" HÁZIGAZDÁJA Szatmári Ferenc (a.k.a. Főzelékes Feri)
"Élelmiszer-minőség biztosító agrármérnökként végeztem, majd a kereskedelemben dolgoztam, végül szakács lettem. Röviden ez az életutam. Sok helyen, sok emberrel dolgoztam együtt, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már azt csinálhassam, amit a leginkább szeretek: főzök, fotózok, írok. A blog nagyon jó lehetőség erre, mivel ott mindhárom szenvedélyemnek hódolhatok. Hogy miért pont a főzelék? Talán mert ez is egy olyan terület, ami többet érdemel mostani – sokszor negatív – megítélésénél."

 

A program támogatója:

Dúzsi logó