Nem élhetek Milošević nélkül – drMáriással Jávorszky Béla Szilárd beszélget

2014. december 6. 0.00–00.00
Mikor
2014. december 6.
Bérlettel nem látogatható

Az Anarchia. Utópia. Forradalom című kiállításhoz kapcsolódóan ezúttal drMáriás írói tevékenysége kerül fókuszba. Művei az elmúlt két és fél évtized fontos társadalmi kérdéseivel foglalkoznak: Lomtalanítás című mozaikprózája a rendszerváltás veszteseivel, Lipót című kötete a legkiszolgáltatottabbak sorsával és a privatizációval, az Egy halott naplója című anti-scifije a vadkapitalizmus mennyországával. A balkáni tahó című kalandregényében a balkáni archaikus világfelfogás és az anarchista Occupy mozgalmak kerülnek középpontba, önéletrajzi ihletésű Nem élhetek Milošević nélkül című dokumentumregényében pedig a Tudósok zenekar történetén keresztül mutatja be az egykori Jugoszlávia széthullását, a vajdasági magyarok bevándorlásának jelenségét, de szó lesz készülő, festészeti témájú regényéről is.

A beszélgetést Jávorszky Béla Szilárd író, szerkesztő, rock-történész vezeti, aki hosszú évek óta kíséri figyelemmel drMáriás művészeti tevékenységét.

A helyszínen drMáriás régebbi és újabb kötetei, albumai és a Tudósok zenekar lemezei is megvásárolhatóak kedvezményes áron, amelyeket a szerző kérésre dedikál.