Szovjet filmklub a Ludwig Múzeumban

A vetítések időpontjai és programja:

2015. június 6., szombat, 14.00 óra (a filmek között 10 perces szünetet tartunk.)
Júliusi eső (Ijulszkij dozsgy, 1966, r: Marlen Hucijev, angol felirat) 103 perc
Te és én (Ti i ja, 1970, r: Larisza Sepityko, angol felirat) 91 perc
Tükör (Zerkalo, 1974, r: Andrej Tarkovszkij, magyar felirat) 101 perc

2015. június 13., szombat, 14.00 óra
      Aszja Kljacsina története (Isztorija Aszi Kljacsinoj, kotoraja ljubila, da nye visla zamuzs, 1967, r: Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij, angol felirat) 93 perc
      Öt este (Pjaty vecserov, 1978, r: Nyikita Mihalkov, angol felirat) 97 perc
      Sztalker (1979, r: Andrej Tarkovszkij, magyar felirat) 154 perc

2016. június 20., szombat, 19.00 óra (a Múzeumok Éjszakája keretében)
      Assza (1987, r: Szergej Szolovjov, magyar felirat) 143 perc

2017. szeptember 2., szerda, 14.00 óra
      Ragyogj, ragyogj, csillagom (Gori, gori moja zvezda, 1971, r: Alekszandr Mitta, magyar felirat) 89 perc
      A bolygók együttállása (1984, r: Vagyim Abdrasitov, magyar felirat) 91 perc
      Zéró város (Gorod Zero, 1989, r: Karen Sahnazarov, magyar felirat) 95 perc

Egy alkotónak nem nagyon lehet pénze arra, hogy alternatív nagyjátékfilmet készítsen, főleg a „fiókja”, a ruhásszekrénye számára. Egy központosított, állami filmgyártásban ez a lehetőség végképp kizárt, hacsak nem tud valaki csodát művelni az amatőrtechnikával. „Alternatív” helyzetbe legfeljebb úgy juthat egy rendező, ha akadékoskodnak vele, filmjének forgalmazását nem engedélyezik vagy korlátozzák.
A szovjet korszak filmalkotásaiból így aztán nem állítható össze független, alternatív program. Mégis nyomon követhetőek azok az irányzatok, amelyek lépést tartottak a korszerű, újító művészeti törekvésekkel, sőt, gazdagították is azokat. Erre pedig részben ugyanaz a kultúrpolitika adott lehetőséget, amely számtalan nehézséget gördített a szabad alkotás útjába. A szemléletében volt egy fontos elem, amely mindenképpen ösztönözte a kibontakozást: művészetnek tartotta a filmet, kiemelte a szórakoztatóipar piaci keretei közül. És hiába használta ezt sokszor propagandisztikus, napi politikai célokra, életben tartotta vele a kreatív művészeti gondolkodást is. Amely aztán kedvező pillanatokban remekműveket tudott felragyogtatni.
Ilyen kedvező „pillanat” volt az hruscsovi olvadás időszaka is, amely ugyan elakadt a hatvanas évek második felének konzervatív irányváltása során, de az addigi szerkezeti, szemléleti frissülések, egy fiatal nemzedék erőteljes, nemzetközi elismerést is hozó bekapcsolódása a művészeti életbe lehetetlenné tette a visszatérést az igazán diktatórikus kultúrpolitikához. A szovjet film is kiszabadult a zsdanovi szocreál ketrecéből, kemény küzdelmek során, de megszűnéséig lépést tartott az egyetemes filmművészeti folyamatokkal. Volt egy izgalmas modernista korszaka, utat talált a hetvenes évek erkölcsi témái, szkeptikus társadalomkritikája felé, majd a peresztrojka évei alatt harsány megújulással búcsúzott el önmagától.
Programunk erről a három évtizedről igyekszik képet adni. A hol szárnyaló, hol bukdácsoló szellemi-művészeti kibontakozás hátterében egy látens, sohasem bevallott ideológiai változás állt: a hatvanas évek második felére a szovjet pártvezetés, és így a társadalom is, elvesztette a kommunizmus forradalmi perspektíváját. Ami maradt és működött, lényegében képviselő, centralizált, hatalmi elitek mentén bürokratizált „jóléti állam”, ahol az újraelosztásban még erőteljesek a szocialista értékek. Ettől kezdve már nem lehetett a jelent a jövő felől nézni. A művészet teljesen szükségszerűen fordult az egyének, a kialakult társadalmi rend hétköznapjainak ábrázolása felé.
A politika támogatta a művészet társadalmi érzékenységét, kevéssé zavarta a társadalomkritika, ha az a rendszer egészéhez lojális volt. De olyan valóságképet nem bírt elfogadni, amely mélyebb változások szükségességét sugallta. Akkor sem, ha baloldali forradalmiság szülte őket. Az 1967-es forgalmazási tiltások éppen ezeknek az irányzatoknak vetettek véget. A Júliusi eső és az Aszja Kljacsina története jól érzékelteti a dokumentarista stílusú, új hullámos társadalomkritika radikalizmusát, a szovjet polgárosodás és a falusi világ ellentmondásait.
A kialakult status quóban a kultúrpolitika, talán akaratlanul, de az elitek érdekeit jól érzékelve megteremtette az individualista szovjet művészetet. Az egyénnek kell eldöntenie, hogyan akar boldogulni ebben a világban, milyen morális elveket követ. A Te és én hősei a hetvenes évek elején az elidegenedettség bergmani jelei ellenére még hisznek valamiféle társadalmi szerepvállalásban, de Nyikita Mihalkov filmjei, köztük az Öt este, már azt jelzi évtized végén, hogy az intim, személyes szférát kell élhetővé tenni, mert elveszett a tágabb mozgástér.
A forradalom eszméje illuzórikus, nosztalgikus képpé válik. A Ragyogj, ragyogj, csillagomban az új, avantgardista tömegművészet már sehol nem talál befogadásra, a naivitás burkában tus csak létezni. A hatvanas évek reformszellemét lihegő nemzedék megtörten, kiürülten vándorol tudatának terepén A bolygók együttállása szürrealisztikus világában.
Végül, szembe kell nézni azzal, hogy nincs tovább. Már csak azért sem, mert az elit megérett privilégiumainak polgári privatizálására. De ezt még nem tudni. Csak az világos, hogy a társadalom szervesen kriminalizálódik, a fiatalok teljesen új mintákat keresnek maguknak. Ebből épül fel az Assza különös, társadalomkritikai posztmodernizmusa. Majd jönnek az ítéletet mondó abszurd történetek, parabolák, köztük a Zéró város, amelyek lemondó rácsodálkozással tessékelik a múltba a társadalmi megváltás újabb kísérleti produktumát.
Bár a nagy életművek létrejöttében mindig sok a véletlen, de mégis sokat elárul erről az időszakról, hogy legnagyobb filmművésze Andrej Tarkovszkij lett. A kor különböző aspektusai az ő ortodox ihletésű, felvilágosult, filozofikusan individualista humanizmusában váltak a legplasztikusabban összegezhetővé. Ha van igazi autonóm, vizuálisan is eredeti világot teremtő alkotó a múlt század oroszországi filmművészetben, ő biztos az. De bármily különös, a Tükör, a Sztalker, és többi remekműve is a szovjet állami filmgyártás terméke.

A program a Moszfilm támogatásával valósult meg.