„Tevékeny gondolkodás” műhely a Vigyázat, törékeny! c. kiállításon

2024. január 11. 16.00–18.00
Mikor
2024. január 11. 16.00–18.00

A négy, egyenként kétórás alkalomból álló műhely egy művész (Oláh Norbert) és egy tanár (Pócsik Andrea) közös elképzelései alapján formálódott a Ludwig Múzeum őszi kiállításának kérdésfeltevései köré. Az események külön-külön is látogathatóak, de összefüggéseik mentén még érdekesebbé, értékesebbé válnak, az ismerősség pedig a közös tevékenységek során könnyíti az egymáshoz kapcsolódást, egymásra való odafigyelést, amelyet a foglalkozásokon különösen fontosnak tartunk.

 

A rövid, műközpontú előadásokból, beszélgetésekből, kreatív tevékenységekből álló műhelyekben a gondoskodást tematikus megközelítésben vizsgáljuk a következő fogalmak mentén:

I. SZAKMA - A gondoskodó intézményi, szakmai közeg eszméje

II. ROMA – A társadalmi szolidaritás eszméje

III. NŐ – Az ép szociális háló eszméje

IV. BÉKE – A világgal és magunkkal való békében élés eszméje

Negyedik alkalom: 

A negyedik, egyben utolsó foglalkozásunkon, (mint ahogyan általában napjainkban a múzeumi kultúraközvetítésben) hangsúlyossá válik az érintettek szerepe. A világgal és önmagunkkal való békében élést tágan értelmezve, kárpátaljai asszonyokkal együtt tartunk tárlatvezetést, majd azt követően közösen, tevékenyen gondolkodunk a látottakról. A szervezésben segítségünkre voltak az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársai, Czeglédy Sára és Balogi Anna. A foglalkozást Bihari Bettina, Lazarijeva Erika és Pap Júlia sorstárs mentorokkal közösen tartjuk.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

A programsorozat támogatója:
Támogatók és partnerek

Tájékoztatjuk, hogy eseményeinkről hang- és képfelvétel készül, amelyből a Ludwig Múzeum részleteket használhat fel a múzeum és programjainak népszerűsítése céljából és egyéb promóciós célokra. Eseményeinken történő részvétellel Ön elfogadja, hogy a felvételeken Ön is feltűnhet, de a Ludwig Múzeummal vagy az általa jogosított harmadik személyekkel szemben a felvétel felhasználásával összefüggésben semmilyen követeléssel nem élhet.

Regisztrált látogatók: 25
Minimum létszám: 5
Maximum létszám: 30