Szabadegyetem / 2010 tavasz

Szabadegyetem felsőbb osztályos diákoknak

Ami a tananyagból kimaradt: művészet az avantgárdtól napjainkig

Művészettörténeti előadássorozat érdeklődő diákok, felvételire készülő középiskolások, valamint egyetemi hallgatók számára.

A sorozat a közoktatás feladatainak teljesítéséhez szeretne hozzájárulni azzal, hogy átfogó ismereteket kínál a művészet iránt komolyabban érdeklődő diákoknak a művészettörténet legújabb jelenségeiről. Olyan terület ez, amelynek ismerete szükséges mind az érettségi mind a felvételi vizsgákon, miközben érdemi feldolgozására az iskolai keretek között kevés idő marad.

A program előadói a Ludwig Múzeum művészettörténészei valamint meghívott fiatal szakemberek, akik interaktív tárlatvezetésekkel és gazdagon illusztrált előadásokkal várják a közönséget márciustól májusig minden kedden 16 órától az első emeleti előadóteremben.

A szabadegyetem a TÁMOP pályázat keretében valósul meg. A részvétel ingyenes.

Előjelentkezés szükséges: muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu

Pályázati felhívás:
Szabadegyetem-látogatók, animációs film-rajongók figyelem!

A Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztálya pályázatot hirdet olyan középiskolás diákok számára, akik érdeklődnek az animációs filmkészítés iránt, és rendszeresen látogatják a Ludwig Múzeum Szabadegyetemének előadásait.

A pályázat nyertesére vár az utolsó szabad hely nyári animációs filmkészítő táborunkban. A tábor részletes ismertetője itt érhető el.

A pályázaton minden olyan 9-12. évfolyamos diák részt vehet, aki legalább 3 alkalommal ellátogatott a Ludwig Múzeum Szabadegyetemének előadásaira (a tényleges megjelenést az aláírt regisztrációs lap alapján ellenőrizzük).

A jelentkezéshez csatolni kell egy rövid motivációs levelet, amelyben a jelentkező leírja, miért szeretne pályázni (terjedelem: maximum 250 szó).


A pályázat jelentkezési határideje:
2010. 05. 07.

Jelentkezés módja:
e-mailben, a muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu címen.

Elbírálás:
A beérkezett pályázatokat a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának munkatársai bírálják el.

Értesítési határidő: 2010. 05. 14


A Szabadegyetem részletes programja

2010. 03. 02, kedd, 16.00:
1. Posztimpresszionizmus és az avantgárd I: expresszionizmus
(Káldi M. Katalin művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető.

2010. 03. 09, kedd, 16.00:2. Avantgárd II: kubizmus, dadaizmus, futurizmus, szürrealizmus (Káldi M. Katalin művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető.

2010. 03. 16, kedd, 16.00:
3. Izmusokon túl: tendenciák a 20-30-as években
(Rieder Gábor művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető. 2010. 03. 23, kedd, 16.00:4. Szuprematizmus, konstruktivizmus, Bauhaus
(Kürti Emese művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető.
2010. 03. 30, kedd, 16.00:
5. Tasizmus – art informel – absztrakt expresszionizmus
(Szipőcs Krisztina művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető.
2010. 04. 06, kedd, 16.00:
6. Pop art és újrealizmus
(Entz Sári művészettörténész)
Az előadás hanganyaga itt letölthető.
2010. 04. 13, kedd, 16.00:7. Akcionizmus, happening, performance, Fluxus, minimal art
(Király Judit művészettörténész)

2010. 04. 20, kedd, 16.00:
8. Konceptualizmus
(Székely Katalin művészettörténész)

2010. 04. 27, kedd, 16.00:
9. Fotó- és videóművészet
(Pilinger Erzsébet művészettörténész)

2010. 05. 04, kedd, 16.00:
10. Tendenciák a 21. század első évtizedében
(Mélyi József művészettörténész)


Székely Katalin művészettörténész előadása
Konceptualizmus

View more presentations from ludwigmuseum.