A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum 2017. évi programterve

2017. január 26.

2017. február 24. – március 26.
Mentés másként… – „Mi marad az újmédia-művészetből?”
A kiállítás a médiaművészet magyarországi kezdeteitől napjainkig tartó időszakot, a folyamatosan megújuló technológiákat alkalmazó művészek munkásságát mutatja be a Ludwig-gyűjteményben található műalkotásokon keresztül. A program másik célja, hogy feltárja a technológialapú kortárs műtárgyak konzerválási és bemutatási problémáit is. A tárlathoz március utolsó hetében MAPS 2017 címmel kétnapos konferencia is kapcsolódik, amelyen nemzetközi hírű szakemberek – a New York-i MoMA, a Londoni TATE, a madridi Reina Sofia, illetve a berlini Humboldt egyetem restaurátorai és professzorai – tartanak majd előadást a médiaművészet megőrzésével kapcsolatban.

2017. március 10. – december 31.
Westkunst – Ostkunst. Új állandó kiállítás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből
Az 1989-ben alapított Ludwig Múzeum gyűjteménye két nagy egységre osztható: az alapító Ludwig házaspár által adományozott amerikai és nyugat-európai alkotásokra (pop art, fotórealizmus és Új Vadak), valamint az 1990-es években elindított gyűjteményezésre, amely a volt szocialista országok művészetére fókuszál. Az új állandó kiállítás arra tesz kísérletet, hogy a súlypontokat ne csak stílus szerinti vagy kronológiai elrendezésben mutassa be, hanem a keleti és a nyugati művészet művészeti-kulturális párhuzamait, jellegzetességeit, azonosságait, illetve különbségeit is vizsgálja. Az újrarendezett állandó kiállításban ismét láthatóak lesznek a közönség által kedvelt és sokat keresett alkotások.

2017. március 23. – június 25.
El nem kötelezett modernitás (Non-aligned modernity)
Átfogó válogatás elsősorban a volt jugoszláv államok, illetve egyes környező országok hidegháborús időszakának avantgárd művészeti tevékenységéből. A kiállítási anyag alapját Marinko Sudac magángyűjteménye nyújtja, amely a műtárgyak és műtárgyegyüttesek mellett kiemelkedő művészettörténeti jelentőségű archívumokat és teljes dokumentációs anyagokat is felölel. A kiállítás Milánóból érkezik Budapestre: az újonnan, 2016-ban felavatott FM Centro per l’Arte Contemporanea kiállítóterében már bemutatott anyagot Marco Scotini főkurátor válogatta, ennek átdolgozott adaptációja lesz Budapesten látható. Az El nem kötelezett modernitás című kiállítás különösen érdekes lesz az április közepén nyíló Párhuzamos avantgárd kiállítással együtt vizsgálva, amely a Pécsi Műhely tevékenységét dolgozza fel.

2017. április 14. – június 25.
Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968–1980
A kiállítás egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti közeg perifériáján működő neoavantgárd művészcsoport tevékenységét és jelentőségét mutatja be. A Pécsi Műhely a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodott. A válogatás amellett, hogy felsorakoztatja a csoport tagjainak jelentős műveit, nagy hangsúlyt fektet az archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók összegyűjtésére és bemutatására, valamint a műhelytagok közötti együttműködések megjelenítésére. A kiállítással párhuzamosan a volt Jugoszlávia, ill. a délkelet-európai régió rokon szellemű művészeti törekvéseit bemutató összeállítás, az El nem kötelezett modernitás is látható lesz a múzeumban.
A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.

2017. július 7. – szeptember 24.
Gilbert & George: Bűnbak-képek Londonnak (Scapegoating Pictures for London)
A csaknem ötven éve együtt alkotó művészpáros fotóalapú, kézzel színezett képeivel vált világhírűvé. Munkásságukban a magánélet és az alkotói lét összemosódik, műveik főszereplői legtöbb esetben maguk a művészek, fő témájuk a modern városi létezés. A Scapegoating Pictures című sorozat egy felgyorsult, egyre inkább technológiaalapú, multikulturális világot jelenít meg, amelyben megjelenik a paranoia, a fundamentalizmus, a vallás, illetve az áldozati létforma.

2017. július 14. – szeptember 10.
A Hejettes Szomlyazók kiállítása
A művészcsoport 1984-ben alakult és 1992-ben szűnt meg. Akkor jött létre, amikor a korábbi tiltások, betiltások, a legkülönbözőbb akadályoztatások már egyre kevésbé éreztették hatásukat; majd a többpártrendszer konszolidációja idején oszlott fel. Földalatti formációnak indult és hivatalossá, elfogadottá vált csoportként végezte. Egyediségét éppen ez a paradox pályafutás határozza meg: olyan időszakban váltak hivatalossá, amikor maga a hivatalosság oszladozott, és jellemző módon akkor fejezték be tevékenységüket, amikor az új hivatalosság kialakult, az új hatalom megszilárdult. Akkoriban váltak konformistává, amikor a politikai-művészeti konformizmus időlegesen ellehetetlenedett Magyarországon. Pályájuk pontosan leképezi egy hatalmi rendszer felbomlását és az új hatalom megszilárdulását.

2017. szeptember 21. – november 5.
Fluxus (A Schnepel-gyűjtemény)
A 20. század egyik legelementárisabb, merev definíciókkal nem leírható mozgalma, amely a dada, a szürrealizmus, az akcióművészet és az 1960-as évek mulandó anyagokat felhasználó törekvéseinek folytatásaként egyaránt értelmezhető. A Fluxus-manifesztum olykor rebellió, máskor csupán minimalista jelhagyás, azaz életérzés kifejezése; olykor komoly filozofikus üzenettel, máskor üzenet nélkül. A Walter Schnepel gyűjteményéből válogatott több száz munka a Fluxus széles palettáját mutatja be, a leghíresebb nemzetközi és magyar alkotók munkáin keresztül.

2017. október 7. – december 31.
Gazdálkodj okosan (munkacím)
A kiállítás a kortárs képzőművészet és a gazdaság kapcsolódási pontjait vizsgálja. Ez a kapcsolat túlmutat a kultúrafinanszírozás vagy a profitorientált kereskedelmi galériák működésének kérdésein, és olyan témákat érint többek között, mint a művészi munka társadalmi helyzete, a szabadidő kérdése, az érték fogalma vagy a művészek által megalkotott gazdasági modellek működése. A kiállítás címe nemcsak egy ismert népszerű társasjátékra utal, hanem a múzeum gyűjteményének egyik, talán kevésbé ismert darabjára, a Hejettes Szomlyazók csoport nagyméretű installációjára is. A játékhoz hasonlóan a kiállítás is társas tevékenységként tekint a gazdaságra épp úgy, mint a művészetre. A hazai és nemzetközi válogatásban a Ludwig Múzeum gyűjteményben található, témába vágó alkotások is helyet kapnak.

2017. november 17. – 2018. január közepe
CAPP (Collaborative Arts Partnership Programme)
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum pályázatot hirdetett a Kreatív Európa által támogatott, olyan együttműködésen alapuló művészeti projektek megvalósítására, amelyek a művészet eszközeivel szólítják meg a társadalom valamely csoportját annak érdekében, hogy az adott közösség a saját kreativitását megélve keressen egy-egy társadalmi problémára megoldást, valamint az alkotófolyamat közben megtapasztalhassa a közösség támogató erejét. A kiállításon a pályázatra benyújtott legjobb munkák lesznek láthatóak.

2017. május 13. – november 26.
57. Velencei Képzőművészeti Biennále – Várnai Gyula: Békét a világnak! (Peace on Earth!)
A projekt a jövőbe vetett hit relatív voltát veszi alapul, abból indul ki, hogy a jelenben látható, időben előre mutató irányokat a ma használt eszközök, tudások és ideológiák határozzák meg. Azonban, mint ahogy a hidegháború idején a szocialista világrendszer által használt szlogen kiüresedése is mutatja, ezek érvényessége idővel változik. Várnai Gyula kiállítása több installáció mentén idézi meg a múlt futurológiai elképzeléseit és szembesíti azokat a jelen kihívásaival, felvetve azt a kérdést is, hogy vajon mi a szerepe az emlékezésnek és a nosztalgiának az elkövetkező korok világképének alakításában. Várnai úgy utal a múltra és az abban elképzelt jövőre, hogy rájöjjünk: a változások mozgása kiszámíthatatlanul felbukkanó törvényszerűségeken múlik.

A sajtótájékoztatón bemutatott prezentáció anyaga EZEN A LINKEN érhető el.