A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
A kiállítás a neoavantgárdot nem lezárt művészettörténeti jelenségként, hanem folyamatosan újraaktiválódó gondolkodásmódként értelmezi, amely továbbra is meghatározza a kortárs művészet konceptuális, intermediális, feminista, ökológiai és aktivista pozícióit. A generációkon átívelő művészeti párbeszédekre építő tárlat a lineáris kronológia helyett közös kérdésekre fókuszál: emlékezetre, testre, nyomhagyásra és a külső kényszerektől mentes belső szabadság lehetőségeire.
A kiállítás a gyaloglást mint művészeti formát, narratív eszközt és kritikai gyakorlatot vizsgálja, olyan művek, projektek, akciók bemutatásán keresztül, amelyek a gyaloglás hétköznapi aktusát a felfedezés, a feltérképezés, az ellenállás, a politikai cselekvés eszközeként instrumentalizálják.