„Egy megfelelő közvilágítási oszlopra egy, vagy egy megfelelő, hasonlóan magas pontra, egy, az országúti helységnév-jelzőkre emlékeztető tábla kerül kihelyezésre, minimum 5 méter magasan az úttest fölé belógatva van szerelve, a táblán pedig az ismert szabvány tipográfiával (helvetica), fehér fényvisszaverő alapon, fekete betűkkel a felirat: elnézést. Azért, hogy tábla mindkét oldalról olvasható legyen, két tábla van háttal összeszerelve, amit szabványos, tízes aluminiumcső tart.
A bocsánatkérésnek ez a legegyszerűbb, hétköznapi kifejezésre juttatása Japánban mindennapos, felmérések szerint azonban pl. Németországban már csupán harmad-annyiszor használják ezt a kifejezést, mint Japánban. Magyarországon még ilyen felmérés sem készült, de joggal feltételezem, hogy mind a magán, mind a közéletben az elnézést-kérés egyáltalán nem mindennapos rutin; holott feltételezhető, hogy nagyjából ugyanannyi okunk lenne embertársainktól elnézést kérni itt, mint Japánban. Valószínű, hogy mind a magán, mind a közéletben sokkal jobban éreznénk magunkat, ha ez a gesztus: saját tévedésünk, hibánk, tájékozatlanságunk, butaságunk, önzésünk, szűkkeblűségünk, intoleranciánk belátása; és az emiatt keletkezett félreértés, zavar, megbántottság, lelepleződés felett érzett sajnálkozásunknak gyakrabban adnánk hangot. Nem is beszélve arról, hogy az elmaradt elnézést-kéréseink okozta lelkiismeret-furdalást általában agresszióval, nagyképűséggel, intoleranciával párosítjuk – mind a magán, mind a közéletben.
Azt gondolom, hogy a kaotikus városi vizualitás közepén, reklámok, útmutatók, graffitik, óriásplakátok özönében egy ilyen, szándékosan egyszerű munka nagy hatású lehet. Az első kérdés, amit felvet, hogy itt és most ki is kér kitől elnézést, és már csupán ez a kézenfekvő interpretációs feladat is messze viheti a nézőt. Ugyanis be kell látnunk, hogy sok a lehetőség az elnézés-kérésre. Tehát mindenki az aktuális lelkiállapotáról kap információt azáltal, ahogy az ELNÉZÉST értelmezi.
A mindkét oldalán magyar (magyar – magyar) feliratú elnézést tábla 2004 és 2008 között két alkalommal Budapesten, és négy alkalommal vidéken (Szombathely, Győr, Eger, Miskolc) lett megvalósítva. Minden alkalommal kiváncsi érdeklődés vette körül a kihelyezett táblákat, és két városban, Miskolcon és Szombathelyen meg is akarták vásárolni, amitől később elálltak. 2009-től kezdve a táblák másik oldalán a magyar mellett egy idegen nyelvű elnézést olvasható:
2009 szept. román-magyar változat, Bolyai utca, Marosvásárhely, B5 2009 okt. szlovák-magyar változat, Agents & Provocateurs, ica-D Dunaújváros, 2009 dec. szlovák –magyar változat, Pozsony 2010 április román-magyar változat, Dózsa Gy. út, Műcsarnok, Budapest, 2010 aug. cigány-magyar változat, Pécs, két helyszínen 2013 szept. szlovén – német változat, az osztrák szlovén határon 2015 április a kitétel előtt letiltva: cigány-magyar változat a Müszi homlokzatán, Off-biennálé 2018 június a kitétel előtt letiltva: román-magyar változat, Gyula, 2022 április cigány-magyar változat, Üllöi út - ecseri út sarok, a templomnál 2023 okt. ukrán - magyar változat, Blaha Lujza tér” Sugár János