Drozdik Orshi művészi munkáját már tanulmányai befejezése óta meghatározza a feminista kritikai gondolkodás és gyakorlat, bár a ’70-es évek Magyarországára a korabeli feminista kritikai elmélet és aktivista gyakorlat nem igazán jutott el, így ez a megállapítás csak retrospektíve igaz. Drozdik műveinek alapanyagát a női test és ezen belül is saját teste szolgáltatja, illetve annak installációba helyezett viaszmásolata. Ezen keresztül vizsgálta azt, hogy a test mennyiben biológiai produktum és mennyiben társadalmi konstrukció. A testeket ugyanis sohasem „önmagukban” látjuk, hanem mindig valamilyen ábrázolásként jelennek meg számunka. Drozdik munkái kapcsán felmerül: a szobor nem objektív tárgy többé, hanem megéledt, hangot kapott: a szubjektivitás hangján beszél.
