Nemes Csaba: Kádár üdülője 4. (2009)

olaj, vászon
Vásárlás a Nemzeti Kulturális Alap hozzájárulásával, 2009

A Nemes Csaba festményén ábrázolt Bauhaus-stílusú épületet jelentőségét az adja, hogy ebben a kétszintes, nem túl nagy alapterületű balatoni villában pihente ki nyaranta fáradalmait Kádár János, aki 1956 novembere és 1988 májusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára és Magyarország első számú politikai vezetője volt. Érdekes véletlen, hogy Kádár édesanyja, a „mutter” a 20. század elején a Monarchia kedvelt üdülőhelyén, Abbáziában cselédkedett a Villa Austriában. Az illegális munkásmozgalomban, majd a kommunista pártban szerepet vállaló Kádár 1952-ben koncepciós per áldozataként börtönbe került; szabadulása után többek között egy négyhetes üdülést kapott kárpótlásként. Az 56-os forradalom leverése utáni Kádár-korszak Magyarországot Kelet-Európa „legvidámabb barakkjává” formálta, ahol a látszat-idill (lakás, autó, nyaraló) ára a történelemre vonatkozó kollektív amnézia volt. A balatoni pártüdülő-komplexum a kommunista elit részére épült, ahol a kiváltságosok mellett többek között Fidel Castro, Erich Honecker, Ho Si Minh és Leonyid Brezsnyev is megpihent. A IV-es számú villa ma a többi épülethez hasonlóan elhagyatottan áll, berendezésével együtt az enyészeté lett, csak néha keresik fel illegális katasztrófaturisták és fotóriporterek. Nemes Csaba művei az amnézia és az apátia ellen kívánnak hatni, amely napjainkban változatlanul jelen van a közgondolkodásban.
Sz.K.