Gellér B. István életművének központi és a 70-es évek elejétől hosszú évtizedeken át épülő vállalkozása a Növekvő város projekt, amely egy fiktív, mégis komplexen kidolgozott civilizáció rekonstrukciójaként értelmezhető. A mű nem egyetlen alkotás, hanem egy önreferenciális rendszer, egymásba kapcsolódó tárgyak, makettek, rajzok, szövegek és pszeudo-dokumentumok hálózata, amely egy képzeletbeli kultúra emlékezetét teremti meg.
A projekt alapvető gesztusa a régészet és a művészet határterületén helyezkedik el. Gellér B. nem egy létező múlt feltárását végzi, hanem egy „lehetett-volna” civilizáció romjait hozza létre (fikciós archeológia), mintha azok egy elveszett világ maradványai lennének. A művekhez kapcsolódó kitalált kutatók, feltárási jegyzetek és tudományosnak tűnő leírások egy alternatív tudásrendszert konstruálnak, amelyben a dokumentum és a képzelet összemosódik. A Növekvő város nem statikus struktúra, hanem folyamatosan bővülő, spirálszerűen szerveződő rendszer, amelynek fejlődése saját belső törvényszerűségei szerint zajlik. A város modellje egyszerre utal archaikus kultúrákra és egy elképzelt jövőre: geometrikus és organikus elemek találkozásából épül fel, miközben mitologikus és kozmológiai jelentésrétegekkel telítődik. A projekt világképében a tér nem pusztán fizikai kiterjedés, hanem szimbolikus rendszer, amelyben az élet, a pusztulás és a transzcendens erők egymásra vetülnek. A művek egyik kulcsfogalma a töredékesség. A város soha nem teljes egészében jelenik meg, hanem leletek, fragmentumok és rekonstrukciók formájában tárul fel. Ez a hiány nem veszteségként, hanem jelentésteremtő erőként működik: a néző a hiányzó részek képzeletbeli kitöltésére kényszerül. Gellér B. ezzel a módszerrel a történeti tudás természetét is vizsgálja, rámutatva arra, hogy minden múltkonstrukció narratív és interpretatív aktus. A Növekvő város egyszerre tekinthető vizuális mitológiának és kritikai reflexiónak a modernitás fragmentált tapasztalatára. A projektben megjelenő építészeti formák, szakrális tárgyak és írástöredékek egy olyan kultúra képét rajzolják ki, amely a totalitás ígéretét hordozza, miközben csak töredékeiben hozzáférhető. Ebben az értelemben Gellér Bruno műve nem csupán egy képzeletbeli város története, hanem a jelenkori kulturális tapasztalat metaforája is: egy olyan világé, amelyben az egész csak a részeken keresztül válik elképzelhetővé. (KJ)