Attalai Gábor: RED-Y MADE (Galerie Lóa, Harlem) (1976)

zománcfesték, zselatinos ezüst nagyítás
Vásárlás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, 2018

Attalai Gábor 1974 és 1980 között készítette a pecsétművekből, objektekből és fényképekből álló RED-Y MADE című sorozatát, melyben a magyarországi konceptuális művészet „közös apjára”, Marcel Duchmap ready made-jeire reflektált. A vörös zománcfestékkel befestett Red-y made-et saját kézjegyeként használta, de a mindent átható és beborító vörös szín utalás is egyben a Szovjetunió által megszállt kelet-európai államokban zajló ideológiai egyneműsítésre, s a mindezt jelképező, minduntalan felbukkanó vörös zászlókra is. A vörös zománcfestékkel való kiegészítés felfogható egyfajta sajátos, kelet-nyugati transzfernek, melyben egyesül, s egyben átíródik a dadaizmus, a colour-field és a minimalizmus szellemisége. A harlemi Galerie Lóa belső terében készült, majd átalakított fényképek, majd egy évre rá az ugyanitt kiállított munkák egyrészt a (kiállító)tér átalakítását/kisajátítását célozzák meg minimális gesztusokkal, másrészt egyfajta konceptuális, finom csavarral megingatják a megszokott értelmezéseket.

Dékei Kriszta