Hajas Tibor: Utcára a mondanivalóddal! II. (Élő comics) (1975)

fehér kréta, zselatinos ezüst fotópapíron, fotókarton
Múzeumi vásárlás, 2009

Hajas Tibor (1946, Budapest – 1980, Szeged) képzőművész, performer, angol szakos bölcsész tanulmányait egy utcai tüntetést követő letartóztatása megszakította. Miután amnesztiával szabadult, könyvkötészetet tanult, egy budapesti fa- és papíripari szövetkezetben dolgozott. Elsősorban költőnek tartotta magát, autodidakta művész volt. Az 1960-as évek végétől kezdett alkotni, korai munkáit konceptuális felfogásban készítette. Az Utcára a mondanivalóddal I–II. ennek az attitűdnek az egyik első megnyilvánulása: az épületek falára felírt vers és a felírás aktusának mint akciónak a képi dokumentálása. A Levél barátomnak Párizsba című műve a korszak más hasonló felfogású alkotásaival együtt egy akció dokumentációjaként fogható fel. A kiállított képsorozat a Hajas művészetében az 1970-es évek elejétől egyre fontosabb szerepet játszó fotó alkalmazásának példája. Az Élő comics című művön az utcán sétáló művész által tartott kartonból kivágott és feliratozott szövegbuborék látszólag a fényképre illesztett applikáció része, valójában azonban az akció tárgyi eleme.