Ludwig Szabadegyetem - Hangfogó

2016. június 14. 0.00–00.00
Mikor
2016. június 14.
Bérlettel nem látogatható

Hangfogó/Speed of a Sound

A képzőművészet és a könnyűzene kapcsolatával foglalkozó két kiállítást kísérő előadások fókuszában a hang és a vizuális kifejezés viszonya áll. Az előadások a hangművészet esztétikájától a hazai és a nemzetközi popzene történeti eseményeinek, ritkaságainak felelevenítésén át a rajongói magatartás, a szenvedély pszichológiája felé közelítenek.

Program:

2016. június 14., kedd, 18 óra
Dr. Meskó Norbert: A szenvedély pszichológiája. Rajongás, függőség, popkultúra

Az első szenvedélykutatók a korabeli filozófusok voltak és munkásságuk eredményeként két egymással ellentétes nézőpont fogalmazódott meg. Az egyik nézőpont szerint a szenvedélyes egyének egyfajta passzív kiszolgáltatott lények, akik a saját szenvedélyük rabjai, mert elveszítik az uralmat érzelmeik és vágyaik irányítása felett. A másik filozófiai nézőpont szerint ez egy kifejezetten emberi tulajdonság. sőt, az emberi működés lényegét jelenti és a szenvedélyes emberek nem csupán aktívabbak, hanem valamilyen adaptív előnyük származik a kontrollált szenvedélyből.

Mi is ez a bizonyos szenvedély? Rajtunk múlik, hogy a szenvedélyből ártalmatlan rajongás vagy kóros függőség kerekedik? Milyen szerepe lehet a szenvedélynek az életünkben, hasznos vagy káros dologról van szó? Miért különbözünk egymástól a szenvedélyesség mértékét illetően? Hogyan használja fel a fogyasztói társadalom a szenvedély iránti veleszületett fogékonyságunkat?

Helyszín: Előadóterem, I. emelet

A programon való részvétel programjeggyel, vagy az egyik kiállításra érvényes belépővel, vagy LUDWIG PASSION kártya birtokában lehetséges.

Programjegy: 800 Ft/alkalom

Korábbi előadások:

  1. május 10., kedd, 18 óra

    Sőrés Zsolt: Felhangolt környezet – úton a hanginstalláció esztétikájának kialakítása felé

  2. május 17., kedd, 18 óra

    Poós Zoltán: „A dal a miénk.” Vájkálás a magyar pop-rock szürkezónájában

  3. május 24., kedd, 18 óra

    Szőnyei György: Ólomszagú Betűszivárványos Örömóra. A hippi korszak tipográfiája

  4. május 31., kedd, 18 óra

    Szabó Eszter Ágnes: Glam rock és transzgender

  5. június 7., kedd, 18 óra

    Dr. Puskás István: A debreceni underground zenei színtér emlékezete